SzocioBlog
Vannak fogasok, melyek semmi mások, mint fogasok – és van a híres Csapda, mely több mint fogas. Itt lesznek posztok és podkasztok, melyek csak informálnak, és olyanok, amik többre vágynak. Szem, fül és fej kell hozzájuk, semmi más.
Üdvözöljük, jó helyen jár, ez a FSZEK Szociológiai Gyűjtemény újraindított blogja.
Jazzjátszmák
A magyar jazzszíntér eredetének és szerkezetének föltárásával a 20–21. századi magyar társadalomról olyasmit tudunk elmesélni, amit másképp nem vagy csak nagyon nehezen tudnánk.
„…egyszerre kint s bent…”
Ügyeskedhet, nem foghat a kritika egyszerre kint s bent egeret. Talán mégis. Talán lehet a kritika megfigyelő és résztvevő, foghat pozíciót kint s bent egyszerre.
Reziliencia és kapitalizmus
Ha a homo resiliens könnyebben tudná is elképzelni a kapitalizmus végét, mint a világét, akkor is a kapitalizmus fönnmaradását szolgálná.
FülSzöveg - Podcast
Ebben a podcast-sorozatban havi rendszerességgel egy-egy frissen megjelent társadalomtudományi könyvről, annak szerzőjével beszélgetünk. A korábbi epizódok a [három csík+nyil] ikonra kattintva érhetők el.
Mi mindent kell tudni?
A polgári ellenállásról, hogy tisztában légy természetével, lehetőségeivel, korlátaival és csapdáival mielőtt belekezdenél.
Habitus mint plurale tantum
Mi történik a különféle gyakorlatokban belénk vésődő diszpozíciókkal? Egymásba vagy összeolvadnak? Eggyé válnak? Konfliktusba kerülnek? Meghasadnak?
Nacionalizmus és környezetvédelem
Gondolkodj globálisan, cselekedj nacionálisan, mert a „zöld” cselekvéshez a nemzet nélkülözhetetlen, a nemzetállamok megkerülhetetlenek.
Nincs találat
A keresett oldal nem található. Próbálja meg finomítani a keresést vagy használja a fenti navigációt, hogy megtalálja a bejegyzést.
Arcok - A hónap szociológusa
2020 decemberében indítottuk interjúsorozatunkat, amelyben minden hónapban bemutattunk egy, a fiatalabb generációhoz tartozó, társadalomtudományi területen aktívan tevékenykedő fiatal kutatót. A hónap szociológusait életpályájukról, inspirációikról, terveikről, valamint az őket foglalkoztató alapkérdésekről kérdeztük.






