The Genesis and Structure of the Hungarian Jazz Diaspora a magyar jazzről szól, és mégsem, Havas Ádám könyvében a magyar jazzről beszél, mégis másról, azt csinálja, amit egyes társadalomtudósok csinálnak, irritálva-provokálva az általuk megfigyelésnek és elemzésnek alávetett résztvevőket.
Például Karl Poppert. Néhány évvel ezelőtt, meséli a Sir, részt vettem egy négynapos, tudomány és humanizmus témájában rendezett konferencián, melyre különböző diszciplínák képviselőit hívták meg. A vitát, némi kezdeti nehézség után, sikerült egészen szokatlanul magas színvonalra emelnünk; az volt az örömteli érzésünk, hogy tanulunk egymástól valamit, mindenesetre valamennyien a tárgynál voltunk. Ekkor szólásra emelkedett egy antropológus. »Bizonyára észrevették, hogy mindeddig egy szót sem szóltam. Ez azért van, mert megfigyelőként vagyok jelen. Nem azért jöttem, hogy részt vegyek az önök diskurzusában, hanem hogy tanulmányozzam azt. Engem, mint antropológust, nem mi, nem az érdekel, amiről a vita folyik, hanem a hogyan, az a mód, ahogyan egyikük vagy másikuk megkísérel dominálni, mások meg megpróbálják ezt visszaverni…« Végighallgattuk antropológusunkat, majd föltettem neki két kérdést, mindenekelőtt azt, hogy van-e valami tárgyi-tartalmi észrevétele azt illetően, amiről vitáztunk.
Ez kis történet kiválóan rávilágít arra, amit egyes társadalomtudósok, köztük Havas Ádám, csinálnak: nem adják át magukat a dolognak, amely az általuk megfigyeltek nyelvi és/vagy nem nyelvi cselekvéseinek tárgya, hanem másra figyelnek, arra, amit a részvevők ezzel és ezen túl – tudatosan vagy nem tudatosan, akarva vagy akaratlan, szándákosan vagy nem szándékosan – tesznek. Így értendő, hogy a The Genesis and Structure of the Hungarian Jazz Diaspora című könyv a magyar jazzről szól, és mégsem, szerzője, Havas Ádám a jazzről, mégis másról beszél, nevezetesen arról, amit jazz-zenét játszva és a jazzről beszélve-vitázva a résztvevők ezzel és ezen túl tesznek – nem a semmi ágán lógva, hanem különböző társadalmi-kulturális és geopolitikai kontextusokban.
Havas Ádám célja az, hogy feltárja azon kulturális-szimbolikus megkülönböztetéseket, amelyek meghatározó szerepet játszanak a magyar jazzszíntér létrejöttében és szerveződésében; mindenekelőtt azokat a megkülönböztetéseket, amelyekkel a mai magyar jazzszíntéren a mainstream jazz, a bebop (hazai művelőinek legtöbbje professzionális cigány zenészdinasztiák leszármazottja) és a free jazz (hazai művelői Szabados György köpönyegéből bújtak elő) közti küzdelem zajlik. Ennek során – állítja Havas Ádám – nem csupán arra megy ki a játék, hogy mi a jazz, mi a mainstream (bebop) és a free jazz, mi az autentikus jazz, ki az autentikus jazz-zenész, azaz ennek a küzdelemnek nem csupán jazzszíntéren belüli tétjei vannak, hanem azon kívüli, társadalmi tétjei is. Másképp fogalmazva,
nem csupán a zenei színtéren és színtérrel történnek dolgok, amikor szereplői bizonyos kulturális-szimbolikus megkülönböztetéseket használnak, hanem egyben a társadalmi térben is.
Ennek megfelelően Havas Ádám egyrészt azt vizsgálja, hogy a magyar jazz-színtér szereplői hogyan, milyen kulturális-szimbolikus megkülönböztetésekkel konstruálják meg a jazz és önmaguk mint jazz-zenészek legitim definícióit, miként használják ezeket továbbá pozíció- és presztízsszerzésre, az így megszerzett tőkéjüket pedig hogyan konvertálják gazdasági tőkére. Másrészt pedig azt vizsgálja, hogy ezek a megkülönböztetések miként kapcsolódnak össze más, etnikai, faji vagy más társadalmi megkülönböztetésekkel, és miként de- vagy rekonstruálnak társadalmi különbségeket. Havas Ádám célja, az egyik, tehát az, hogy
feltárja, ahogyan a jazz annak terepéül és eszközéül szolgál, hogy az ágensek kulturális-szimbolikus és egyben társadalmi különbségeket re- vagy dekonstruálnak.
A jazz, két alapstílusával (bebop és a free jazz) együtt globális és transznacionális jelenség. Ezért a magyar jazzről sem lehet beszélni a jazz globalizálódását és transznacionalizálódását figyelmen kívül hagyva; a nemzet(állam)i látószög és keret ehhez egyszerűen nem megfelelő. Vannak, akik a jazz globális történetét az amerikai jazz(stílusok) elterjedéseként mesélik el. Az ilyen, Amerika-központú elbeszélésekben kimondatlanul is a centrum-periféria hierarchikus megkülönböztetése a meghatározó: a cetrum (Amerika) a mintaadó, mintaformáló, a periféria (nem Amerika) a mintakövető. És vannak, köztük Havas Ádám, akik szerint a nem amerikai jazzszínterek nem írhatók le az amerikai-globális jazzszínterek lokális lenyomataként vagy nyúlványaként, amiért is a jazz globális története nem földrajzi (amerikai) eredete általa meghatározott, uralt, egynemű és egyenes vonalú történet, hanem a jazz újrakitalálásainak sokhelyű, sokszálú, szerteágazó története.
A jazzt nem kitalálták Amerikában, aztán exportálták vagy importálták, hanem újra meg újra kitalálják.
A jazz újrakitalálásának helyeit nevezi Havas Ádám jazzdiaszpóráknak, azt állítva, hogy ezek se nem az amerikai-globális jazzszíntér nyúlványai vagy lenyomatai, se nem egzotikus szigetek, hanem a globális és lokális olyan összefonódásai, melyek a hierarchikus geopolitikai (centrum-periféria) viszonyt kérdőjelezik meg, ássák alá vagy forgatják föl.
Havas Ádám célja, a másik, hogy feltárja, a magyar jazzszínteret szervező-formáló kulturális-szimbolikus megkülönböztetések és önmeghatározások mit mondanak a globális és lokális, centrum és periféria, Nyugat és Kelet viszonyáról, miként értelmezik vagy értelmezik újra azt. És arra jut, hogy ezek a
megkülönböztetések és önmeghatározások Magyarország köztes helyzetéről, geopolitikai köztességéről beszélnek, ezt értelmezik vagy értelmezik újra – szavakkal és zenével, nyelvvel és hangszerekkel, szájjal és kézzel-lábbal.
Összességében tehát Havas Ádám arra vállalkozik, hogy föltárja, a magyar jazzszíntér szereplőinek önmeghatározásai és önértelmezései, az azokban is használt kulturális-szimbolikus megkülönböztetések miként re- és dekonstruálnak társadalmi és földrajzi-politikai, geopolitikai megkülönböztetéseket és különbségeket. A magyar jazzszíntér eredetéről és szerkezetéről szóló könyve így valójában nem jazztörténet vagy jazz-eredettörténet, hanem a magyar társadalom egy globális története a jazzen keresztül elbeszélve. Legfőbb állítása, hogy
a magyar jazzszíntér eredetének és szerkezetének föltárásával a 20–21. századi magyar társadalomról tudunk elmesélni valamit, éspedig olyasmit, amit másképp nem vagy csak nagyon nehezen tudnánk.
[Képek forrása: pixabay.com]
Ajánlott olvasmányok és videók:
Replika 101–102 (2017/1–2), Jazztanulmányok c. száma. (Könyvtárunkban hozzáférhető, vagy innen letölthető.)
Havas Ádám – Johnson, Bruce – Horn, David: The Routledge Companion to Diasporic Jazz Studies.(Helyben olvasható könyvtárunkban.) (Lásd hozzá ajánlónkat!
Havas Ádám: A kánon csábításában: társadalmi megkülönböztetések és globális jazzkultúrák. Replika Szabadegyetem, 2021. március 2.
Havas Ádám: Zenei beállítódások és rasszhierarchiák a kortárs magyar jazzben. Replika Szabadegyetem, 2021. március 9.
