A demokrácia sikertörténete a demokrácia demokráciákból való kiiktatásának története: a mai demokráciák a szó eredeti értelmében nem demokráciák, hanem kevert vagy vegyes, demokratikus és nem demokratikus elemeket ötvöző rendszerek, melyek a többség zsarnokságától való félelem szüleményei. Nyirkos Tamás The Tyranny of the Majority című könyvét ajánljuk.
A demokráciák sikerességéből, abból, hogy a demokrácia nem fordul át szükségképp a többség zsarnokságába, miként azt Platón is gondolta, nem következik, hogy a tőle való félelem teljesen indokolatlan, a többség zsarnoksága nem jelent tényleges, valóságos fenyegetést a demokráciára. Az újkori, modern demokráciák alapító atyái tudatosan törekedtek arra, hogy egyszer s mindenkorra elejét vegyék ennek a fenyegetésnek, kiiktassák a demokráciából a többség zsarnokságának valóságos lehetőségét. Ezt oly módon tették, hogy a demokráciából kiiktatták a demokráciát: a modern demokráciák a szó eredeti értelmében nem demokráciák lettek. A demokrácia ugyanis eredetileg az emberek/nép uralmát jelenti, a modern demokráciák alapítói viszont – a többség zsarnokságának lehetőségét kiiktatandó – olyan, nem demokratikus elemeket építettek a rendszerbe, mint a képviselet, a joguralom és a hatalommegosztás, amelyek kiiktatják az emberek/nép uralmát. A modern demokráciák valójában nem is önmaguknak köszönhetik, hogy nem alakulnak át szükségképp a többség zsarnokságává, hanem ezeknek a beléjük ültetett nem demokratikus elemeknek, melyek a többség zsarnokságának hatékony ellenszerei, de egyben a demokrácia mint az emberek/nép uralmának, avagy a demokrácia gátjai, lehetetlenné tevői.
Mindazonáltal a többség zsarnokságának szelleme nem szűnt meg kísérteni és fenyegetni a modern demokráciákat sem. Erre ma a populista és illiberális rezsimek éppúgy bizonyítékul szolgálnak, mint az olyan politikai mozgalmak, mint az Occupy vagy az Indignados, vagy az olyan kétes csoportok, mint az Anonymous, melyek – ez közös bennük – az emberek, avagy a többség nevében lépnek föl a fönnálló rezsimekkel vagy azok intézményeivel-szervezeteivel szemben. Meglehet, hogy a többség nem több, mint ideológia és retorika, hogy többség valójában, ténylegesen nem létezik, nem létezett és nem fog létezni, ám arra nagyon is alkalmas, hogy egy kisebbség az emberek nevében cselekedjék, aláássa vagy megváltoztassa a fönnállót, s mindezt az emberekre, avagy a többségre hivatkozva igazolja. Vagyis
meglehet, hogy a többség szociológiai szubsztrátumot nélkülöző diszkurzív produktum, de a többség zsarnokságának lehetősége ettől még nem kevésbé valóságos.
Magát a kifejezést először ugyan John Adams használta az 1788-ban megjelent, Amerikai Egyesült Államok alkotmányainak védelme című írásában, de az attól való félelem, hogy demokratikus rezsimekben a többség úgy cselekedhet, mint egy zsarnok, az mindig is jelen volt az ókori görögöktől kezdve a középkoron át egészen napjainkig. Nyirkos Tamás könyvében ezen félelem kifejeződéseinek és következményeinek történetét kívánja megírni.
De mitől is való félelem ez a félelem? Vagyis mi is a többség zsarnoksága? – Mind a többség, mind a zsarnokság sokjelentésű fogalom, a többség zsarnoksága így fokozottan az. A többség jelölheti a társadalom egészének többségét, a politikai jogokkal bíró egyének többségét, az aktuális szavazáson részt vevők többségét, a kormányzati/parlamenti többséget; jelenthet relatív többséget, abszolút többséget vagy minősített többséget, csöndes többséget, döntő többséget, erkölcsi többséget. A zsarnokság jelölheti az igazságtalan, mert egyvalakinek az érdekét, valakiknek az érdekét, magánérdeket, nem a köz, a közösség érdekét, a közérdeket szolgáló kormányzatot; a természetes vagy emberi jogokat megsértő, semmibe vevő hatalmat; a nem megosztott vagy külső korlátok nélküli hatalmat. Akkor hát mi is a többség zsarnoksága? Erre nem lehet úgy válaszolni, hogy ez és nem más, mert nem lehet kiválasztani a többség és a zsarnokság jelentéseinek lehetséges és értelmes kombinációja közül egyet, mint az igazit, mint lényeget megragadót. Ebből következően a többség zsarnokságának Nyirkos Tamás-féle története nem egy önkényesen kiválasztott vagy győztesnek kikiáltott fogalom története, hanem egy menthetetlenül többjelentésű fogalomé, amely tapasztalatok és jelentések sokaságát fogja át, sűríti össze s magába. Így aztán
az a történet, amit Nyirkos Tamás a többség zsarnokságának és az attól való félelemnek történeteként elmesél, nem egyenesvonalú és egyirányú, hanem olyan történet, amelyben a szálak hol szétválnak, hol összefonódnak, hol a semmibe vesznek, hol újak jelennek meg.
The Tyranny of the Majority három szakaszra oszlik. Az első szakasz a többség zsarnokságának, az attól való félelemnek előtörténetéről szól, a második a standard vagy klasszikus elméletének kialakulásáról, a harmadik a liberális demokráciával szembeni olyan kihívásokról, mint a populizmus, illiberális demokrácia, posztdemokrácia és posztmodern. Ez első pillantásra zavaros egyvelegnek tűnik, de nem az, és jelzi, hogy ez a könyv nem csupán a többség zsarnokságáról szól, hanem másról is, éspedig a demokráciáról. Nyirkos Tamás könyve tehát „kettő az egyben”:
a többség zsarnokságának és a tőle való félelem történetével egyben a demokrácia történetét meséli el nekünk, mondván, az utóbbi története elválaszthatatlan az előbbi történetétől mind a mai napig.
Az első szakasz, amely a „többség zsarnokságának” előtörténetét meséli el, önmagában is érdekes, de igazi célja, hogy megvilágítsa a problémát születése pillanatában. Ez az előtörténet az ókori görögökkel kezdődik. Hogy a demokrácia történetét velük kell kezdeni, az aligha vitatható, az viszont már korántsem ennyire magától értetődő, hogy a többség/kisebbség viszonyát először a görög filozófusok tárgyalták politikai problémaként. Mindazonáltal így van, amit Nyirkos Tamás Platón-dialógusokat (az Államot és a Törvényeket) középpontba állítva bizonyít. Ám ahogyan Platónnál vagy más görög filozófusoknál, úgy később, a középkori politikai filozófiai szövegekben sem a többségi kormányzás / többségi elv kritikája áll a fókuszban, hanem azok a korrektív elemek, amelyek a demokrácia mint államforma vagy mint rezsim kritikáiban és az abban rejlő anarchikus-türannikus tendenciák ellenszereként találtak ki: kevert/vegyes kormányzat, törvények uralma, avagy joguralom.
A 18. században egy alapvető, Nyirkos Tamás szerint a legnagyobb szemantikai változás zajlik le a politikai fogalmak történetében: a képviseleti kormányzás lesz a szó igazi értelmében vett demokrácia. Ezzel a demokrácia olyasmivel lesz azonos, aminek eredendően semmi köze sincs a demokráciához, olyasmivé lesz, ami a szó eredti értelmében nem demokrácia. Ez a változás természetesen nem egyik pillanatról a másikra lesz döntő, amit pontosan mutat, hogy az amerikai „föderalisták” még határozottan különbséget tettek demokrácia és köztársaság, népuralom/nép önkormányzata és népképviseleten alapuló kormányzat között, és épp
a demokrácia, az abban rejlő anarchikus-türannikus tendenciák kiküszöbölése végett álltak ki a képviseleti kormányzás, valamint a joguralom és a hatalommegosztás, végső soron a demokráciától elhatárolt köztársaság mellett.
A francia forradalom története azonban megmutatta, hogy a zsarnokság megjelenhet és lakozhat a képviseleti rendszerben is, ráadásul az ilyen rendszerekben a többségi kormányzás nem is igényli a tényleges többséget, elég egy kellően magabiztos vagy pofátlan kisebbség, amelyik a többség nevében lép föl és cselekszik.
A többség zsarnoksága tehát nem azonos a ténylegesen létező többség zsarnokságával, jelentheti a többség nevében kormányzó kisebbség zsarnokságát is.
A második szakasz a többség zsarnokságának sztenderd vagy klasszikus formulájának kialakulásáról szól, arról, ahogy a többség zsarnokságának elmélete John Adamsnél, John Stuart Millnél és végül egyfajta „szintézisként” Alexis de Tocqueville-nél megfogalmazódik, valamint arról a 19–20. századi hagyományról, amelynek képviselői amellett érveltek, hogy a többség ténylegesen nem játszik vagy nem játszhat szerepet a politikában. Mindazonáltal a demokrácia 19–20. századi sikere részben épp annak köszönhető, hogy alapítói komolyan vették a többség zsarnokságának lehetőségét, és azzal szemben biztosítékokat építettek a rendszerbe.
Hogy a mai demokráciák nem demokráciák a szó eredeti értelemében, hanem képviseleti kormányzatok intézményi és jogi garanciák komplexumába ágyazva, az annak következménye, hogy hívei komolyan vették a többség zsarnokságának lehetőségét.
A harmadik szakasz egy kitérővel kezdődik, azokkal az elméletekkel, amelyek kétségbe vonták, hogy a szavazás eredménye kifejezhet olyasmit, mint a többség akarata, és amelyek nyomán a többség ontológiai státusa egyre inkább problematikussá válik, olyannyira, hogy úgy tűnik, nem beszélhetünk olyasmiről, mint a többség. Innen nézve bajos, amennyiben valamennyire is a racionalitás keretei közt akarunk maradni, a többség akaratára vagy az emberek akaratára hivatkozni. A populista és illiberális rezsimek mindazonáltal rendíthetetlen magabiztossággal teszik ezt, a közvetlen demokrácia hívei vagy a kibertér szabadságharcosai pedig azzal lépnek színre, hogy „Mi vagyunk 99 százalék.” (Occupy) vagy „Mi légió (hadtest/sokaság) vagyunk.” (Anonymous). Blabla, vághatjuk rá, de politikailag aligha az, kivált, hogy a politikai nyelv cselekvő nyelv.
Konklúzió. A többség zsarnoksága valóságos és tényleges fenyegetés mai is, mert bár többségről nem beszélhetünk értelmesen, mert nincs, többségre hivatkozásról és többség nevében cselekvésről nagyon is. Éppen ezért azoknak, akik úgy gondolják, hogy a demokrácia valamilyen beépített, önvédelmi mechanizmussal eliminálni tudja magából a többség zsarnokságának lehetőségét, azoknak Nyirkos Tamás rövid válasza így hangzik: ez illúzió; hosszú válasza pedig maga a könyv, melyből az is kiderül, miért s mekkora illúzió is ez.
Zárásképp csak annyit tennénk hozzá: ha a többség nem létezik is, ha az csak politikai retorikai-diszkurzív alakzat is, ott van benne mégis a képviseletnek a (gyökeres, Nyirkos Tamás által legnagyobbnak nevezett szemantikai változással egyenrangú) jelentésváltozásából eredő paradoxona:
egyfelől nincs nép képviselet nélkül, a népet mint politikai testet a képviselet hozza létre, másfelől nincs képviselet nép nélkül, mert a képviseletnek a népet kell képviselnie, különben nem a nép képviselete.
[Képek forrása: pixabay.com]
Ajánlott olvasmányok:
Duso, Giuseppe: A Begriffsgeschichte és a hatalom modern fogalma. In Fogalomtörténet Koselleck után.(Szerk.: Molnár Attila Károly és Pap Milán.) (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)
Novak, Stéphanie – Elster, Jon: Majority Decision. Principles and Practices.(Könyvtárunkból kölcsönözhető vagy Online könyvtárunkból letölthető.)
