A szex radikális politikai gazdaságtana – ezt kínálja olvasóinak Dana Kaplan és Eva Illouz What is Sexual Capital? című könyve, amely azzal a közkeletű nézettel szakít, hogy a szex személyközi viszony, és semmi köze a társadalmi struktúrához. Legfőbb állítása, hogy a szex tőke, és mint ilyen nem csupán a nemi viszonyokkal függ össze, hanem az osztályviszonyokkal is, sajátos, neoliberális fajtája pedig nem annyira nemi, mint inkább osztályviszonyokkal átitatott.
Manapság se szeri, se száma az olyan kritikai társadalomtudományos szövegeknek, melyek az általuk vizsgált jelenségeket illetően arra jutnak: a kapitalizmus ezt is felzabálta. Olybá tűnik, a kapitalizmus olyan, mint a mesebeli kisgömböc:
elszabadult, de nemcsak hamm, bekapja, amit univerzális zabálhatnékjában előtalál, hanem meg is csócsálja, be is kebelezi azt, és kipukkadni sem tud.
Vagyis ezek a szövegek azt demonstrálják, hogy a kapitalizmus logikája a társadalom legelemibb magjára, legillékonyabb jelenségeire, érzésekre, képzetekre is kiterjed már. Ilyenfajta szöveg Kaplan és Illouz könyve is, amely arra jut: „a szexuális tőke involválja és implikálja a kapitalista reprodukció totalitását.” Ez esetben sem könnyű azonban eldönteni, hogy a kapitalizmus valóban ily’ hatalmas, vagy inkább a vakság az, ami miatt a kutatók nem képesek meglátni, ami megkérdőjelezi a kapitalizmus vélt hatalmasságát.
A szexre általában úgy gondolunk, mint ami önmagában véve és önmagáért is jó, s bár társas, többnyire nem nyilvános, amiért is a szexet összekapcsolni a tőkével sokak számára zavarba ejtő lehet. Mégis, mutat rá a szociológia, a szex társadalmi, mert társadalmi erők által formált, felügyelt, szabályozott. Hosszú ideig a vallás és az egyház vitte ebben a prímet, a késő modernitásban viszont a gazdaság veszi át ezt a szerepet. Eközben természetesen történt egy s más, igazából nem is kellett a késő modernitásnak eljönnie ahhoz, hogy a szexualitás életbevágó gazdasági üggyé váljon. A 18. században, mint mutatott rá Michel Foucault A szexualitás történetének első kötetében, a népből a munkaerőként (erőforrásként) fölfogott népesség lesz, s válik meghatározóvá az a gondolat, hogy a nemzetek gazdagsága azon is áll vagy bukik, hogy ki hogyan használja a nemi szervét. A szexualitás így a 18. században igazgatási-kormányzati és gazdasági ügy lett: nem csupán a kiöregedett vagy elhalálozott munkaerő utánpótlásának (megfelelő népességszaporulat), hanem az élő-eleven munkaerő karbantartásának, egyszóval a munkaerő reprodukciójának záloga. Ez, mármint a munkaerő reprodukciója a termelés szükséges feltétele, egyben első fázisa; gazdasági nyereséget ugyan nem termel, de biztosítja, hogy legyen gazdasági nyereséget termelő munkaerő. A nemi szerv használata irányításának, felügyeletének, szabályozásának célja így voltaképp nem volt más, mint a szexualitásnak a reprodukció és ezzel a kapitalizmus szolgálatába állítása. A szexualitás ez esetben még nem tőke, csupán a munkaerő újratermelődésének egyik nélkülözhetetlen feltétele.
A szexuális szabadság beköszöntével, a szexnek a reprodukció és vele a heteroszexualitás kényszere alóli fölszabadulásával a szexualitás megmarad a kapitalizmus szolgálóleányának: szexeljen csak mindenki úgy és azzal, ahogy és akivel akar, legyen csak benne minél nagyobb öröme, hogy aztán feltöltődve, újult erővel indulhasson a munkába. Ez a munkaerő renoválását szolgáló szexualitás ugyancsak nem tőke még, ám hogy aztán azzá válhasson, ahhoz szükséges, hogy a szexualitás függetlenedjen a keresztény vallás és egyház által is hirdetett és szentesített, a szexualitást a reprodukció szolgálatába állító-tartó normáktól. Vagyis Kaplan és Illouz szerint
a szexualitás szekularizációja a konkrét-történelmi feltétele annak, hogy a szexualitás tőkévé válhasson.
No de hogyan lehet a szexualitás tőke? Milyen értelemben az? Maga a fogalom, a tőkéjé, eredendően a gazdaságtanban volt használatos, de aztán a szociológia kiterjesztette olyan nem gazdasági-anyagi erőforrásokra, amelyek gazdasági és/vagy nem gazdasági nyereségét termelnek. Azóta beszélünk tőkefajtákról, többek között gazdasági, társadalmi, kulturális és szimbolikus tőkéről. Ehhez kapcsolódva és ebben az értelemben beszél Kaplan és Illouz szexuálisról mint tőkéről, avagy szexuális tőkéről: a szexualitás erőforrás, amely gazdasági és/vagy nem gazdasági nyereséget termel. De hogyan? És milyen nyerséget? Ha gazdaságit is, akkor a szexualitás nem gazdasági tőkeként hogyan konvertálható gazdasági tőkévé? Mi a feltétele annak, hogy a szexuális tőke gazdasági értékkel (is) bírjon, gazdasági értéket, nyereséget (is) termeljen?
Ezekre a kérdésekre adott válaszuk kidolgozása során Kaplan és Illouz a szexuális tőke négy formáját különbözteti meg, s ezek mindegyikét a kapitalizmus egy-egy korszakában megjelenő, a társadalmi élet reprodukciója és a tőkefelhalmozás közötti feszültség szüleményeként írja le. Nem részletezzük, csak a negyedik formájáról, Kaplan és Illouz által neoliberális szexuális tőkének nevezett formájáról szólunk, röviden. Ezt szerzőpárosunk a késő modernitás (avagy a neoliberális kapitalizmus) szülötteként írja le, olyan szexuális tőkeként, amely se nem a test áruvá tételével (szexmunka), se nem a szexualizált testtel, énnel, önazonossággal összekapcsolódó fogyasztás révén (szexipar) termel nyereséget. A szexualitás utóbbi kettő esetben is tőke, de neoliberális fajtája valami más. Kaplan és Illouz szótárában azt jelöli, hogy a szex révén olyan önmagunkkal kapcsolatos beállítottságok vésődnek belénk, olyan képességeket és készségeket sajátítunk el, melyek a munka világába konvertálhatók és abban kamatoztathatók: növelik foglalkoztathatóságunkat. Vagyis
a neoliberális kapitalizmusban a szexből nem csupán a szexmunka és a szexipar csinál tőkét, hanem a munka világa általában is.
A foglalkoztathatóság alatt Kaplan és Illouz személyes teljesítmények, beállítottságok, képességek, készségek és tulajdonságok együttesét érti, melyek felkeltik, magukra vonják a munkaadók, munkáltatók és a főnökök, vezetők figyelmét, vonzóvá, kívánatossá, akarttá teszik a munkakeresőt vagy munkavállalót a kompetitív munkaerőpiacon. Ma, szól Kaplan és Illouz téziseinek egyike,
a teljes mértékben foglalkoztatható egyén az, aki teljes mértékben szexuális.
Nem abban az értelemben, hogy ellenállhatatlanul vonzó, szexi, erotikus, nem is abban az értelemben, hogy ama bizonyos dívány nyitja meg előtte az ajtókat, hanem hogy bizonyos szexuális gyakorlatok hoznak, termelnek az egyéneknek nyereséget a munka világában.
Ám minthogy a szexuális gyakorlatok, szexuális készségek és képességek tanúsításának helye általában nem az állásinterjú vagy a munkahely, adódik a kérdés: hogyan lehetnek a szexuális gyakorlatok és az általuk elsajátított beállítottságok, készségek, képességek nyereséget termelők az ágyon túl a munka világában is? Kaplan és Illouz válasza erre ez: nem csupán úgy, hogy a jó, örömöt adó, kielégüléssel járó szex jó közérzetű, könnyebben munkára fogható, nagyobb munkakedvű egyéneket állít elő, hanem úgy, hogy
- a szex által a munka világában megkövetelt, elvárt, nagyra értékelt és díjazott beállítottságok (vállalkozószelleműség, kreativitás, proaktivitás, ambiciózusság, expresszivitás) alakulhatnak ki és vésődhetnek belénk;
- a szex a munka világában is kamatoztatható önbecsülést, önbizalmat, magabiztosságot adhat;
- a szex olyan készségek, képességek megszerzésének, elsajátításának terepéül szolgálhat, melyek a szolgáltató (nem, nem (csak) a szexszolgáltató) szektorban nélkülözhetetlenek.
A ható igék itt azt fejezik ki, hogy
a szex ugyan mindenkié, de a szexualitás tőkésítésének, munka világába konvertálásának lehetősége nem az.
Ez csupán bizonyos, osztályhelyzetű és habitusú egyének számára lehetőség. Éspedig, állítja Kaplan és Illouz, a középosztályhoz tartozóké.
Empirikus kutatást szerzőpárosunk azonban nem végez. Így aztán nemcsak nem tudjuk meg, hogy voltaképp mi is az a „középosztály”, mi tesz középosztályt osztállyá és középosztállyá, de igazolva sem látjuk, hogy a „középosztály” úgy szexel, netán „középosztály” szexel csak úgy, hogy ezzel (nem tudatosan: a szex nem racionális tőkefelhalmozó tevékenység) vési bele az egyénekbe azokat a beállítottságokat, sajátíttatja el azokat a készségekre és képességeket, amelyek növelik az egyének foglalkoztathatóságát, esélyeiket és nyereségeiket a kreativitást, proaktivitást, ambiciózusságot, expresszivitást elváró, megkövetelő és díjazó pozíciókban. Így viszont levegőben lóg Kaplan és Illouz legfőbb állítása, miszerint a társadalmi osztály és az osztályviszonyok relevánsabbak a szexuális tőke neoliberális formáját illetően, mint a társadalmi nem és nemi viszonyok: hogy a szexuális tőke neoliberális formája nem annyira nemi viszonyokkal, mint inkább osztályviszonyokkal átitatott. Mi mást mondhatna erre egy szociológus, mint azt, amit az elméletalkotás és kutatás elválaszthatatlanságát következetesen színre vivő Pierre Bourdieu is mondana:
a szexuális tőke szociológiai elméletének kéz a kézben kellene járnia a szexualitás szociológiai kutatásának gyakorlatával.
[Képek forrása: pixabay.com]
Ajánlott olvasmányok:
Illouz, Eva: Consuming the Romantic utopia. Love and the Cultural Contradictions of Capitalism. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)
Illouz, Eva: Why Love Hurts. A Sociological Explanation. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)
Illouz, Eva (szerk.): Wa(h)re Gefühle. Authentizität im Konsumkapitalismus. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)
Werlhof, Claudia von: Megjegyzések a szexualitás és a gazdaság kapcsolatáról. In Replika 117–118 (2020), 11–18.
Csányi Gergely: A szexuális forradalom politikai gazdaságtana : „vaginális orgazmus”, pornó és homofóbia a modern világrendszerben. In Replika 117–118 (2020), 19–51.
