Megölni egy őzet, megölni egy nőt/férfit; kínozni egy macskát, megerőszakolni egy nőt/férfit; horogra tűzni egy gilisztát, horogra keríteni egy nőt/férfit; belerúgni egy kutyába, pofán vágni egy nőt/férfit; hajtani a vadat, hajtani egy nő/férfi után; stb. Van különbség? Van és nincs.
Van, mert más (miben, miért?) az őz, a macska, a giliszta és a nő meg a férfi – szóval van (érvényben van) egy faji és egy nemi hierarchia, mely szerint van felsőbbrendű és alsóbbrendű lény, az utóbbi az előbbit szolgálja szükség vagy rend szerint. Nincs, mert ugyanaz teszi elfogadhatóbbá (kinek?) az egyiket a másiknál, illetve ugyanaz teszi elfogadhatóvá (kinek?) az egyiket is és a másikat is egyaránt. Az előbbit (van faji/nemi hierarchia) megkérdőjelezi, az utóbbit (ugyanaz logika hatja át/ugyanabból a logikából fakad) állítja Gwen Hunnicutt Gender Violence in Ecofeminist Perspective című könyve, amely ökofeminista nézőpontból vizsgálja a gendererőszakot.
Hunnicutt amellett érvel, könyve végül is egy hosszú argumentum amellett, hogy az ökofeminizmus hasznos nézőpontot kínál a gendererőszak megértéséhez és magyarázatához, olyannyira, hogy ökofeminista fordulat szükséges a gendererőszak vizsgálatában. De mi is az ökofeminizmus, és mi a gendererőszak? Vagyis mi a vizsgálat nézőpontja és mi a tárgya? És mi az eredménye és célja?
Ökofeminizmus
Aligha (volt) bók vagy a megbecsülés jele az a ma is használt formula, miszerint „a nő olyan, mint természet”/ „a nő közel áll a természethez”: ez (volt) a férfiuralom fönntartásának és igazolásának egyik legfőbb eszköze. Annak az uralomnak, melynek sémája ez: nők és természet (reprodukció, passzivitás, testiség, érzékiség stb.) az egyik oldalon, lent; férfiak és kultúra/civilizáció (produkció, aktivitás, ész, szellem stb.) a másik oldalon, fent. Ahogyan Weöres Sándor Fiúk, lányok című versében:
„Repülőt gyárt Jani, Feri, / Köszörül, kitalál. […] Sátrat épít Jani, Feri, kalapál, kiabál. […] Varrogat a Teri, Bözsi, / Jár a tű, a fonál. […] Főzöget a Teri, Bözsi, / Van ebéd, tele tál.”
Nem annyira háttérbe szorításról van itt szó, hanem inkább valahonnan ki- és valamibe beszorításról, egyben leértékelésről (fiúk azok, aki kitalálnak, kiabálnak, a lányok meg csak varrogatnak, főzögetnek, némán, szó nélkül). Arról végül is, hogy a nő (természet) a férfi (kultúra/civilizáció) szolgálatára hivatott, saját szükségletekkel nem rendelkező, korlátlanul rendelkezésre álló, használható testi erőforrás, ami/aki biztosítja az életfeltételeket (van ruha, ebéd, tele tál), azaz reprodukál, de nem produkál. Persze nem születésétől fogva ilyen a nő, nem feltétlen áll kötélnek, adja oda magát kapásból, teszi azt és úgy, amit és ahogy tennie kell, de betörhető, megtörhető, megzabolázható, megszelídíthető, engedelmességre, szolgálatkészségre formálható-nevelhető. Hogy ez megtörténjen, hogy a nő ilyen legyen, az az ő rendeltetése, a férfié pedig az, hogy ilyenné tegye.
Egyik oldalon tehát ott a nő és a természet, a másikon a férfi és a kultúra/civilizáció:
„Sok van, mi csodálatos, de az embernél [értsd: a férfinél] nincs semmi csodálatosabb. Ő az, aki…”
Ő az, aki Gaiát, az istennőt zaklatja, ő az, aki ésszel él, fölszántja a földet, hálóval fogja meg a halat fog, hurokkal a vadat, okos leleménnyel szolgáivá tette a hegyek meg rétek állatait, nyakukba vetette az igát, aki a földnek törvényeket ad, jogot, és uralja a városokat. Igen, te vagy az, rólad szól, téged dicsér és magasztal Szophoklész Antigonéjának híres kardala, ha „férfi” vagy, „igaz férfi”. És igen, a máról is szól, mert még mindig ez a mozgatórugója a természettel és a nőkkel való bánásmódnak; még mindig a férfiuralom (patriarchátus) a természethez való viszony és a férfi-nő viszony modellje és logikája.
Az ökofeminizmus, ahogyan a feminizmus is, abból indul ki, hogy a nemek és a természet társadalmi konstrukció. Ez nem azt jelenti, hogy tagadná a valóságos férfiak és nők, növények és állatok létezését, hanem csak azt állítja: ahogyan észleljük, értjük a férfit és a nőt és a természetet, ahogy viszonyulunk ezekhez, bánunk velük, az társadalmi (történelmi-kulturális) termék; következésképp az erőszak ugyancsak és ugyanilyen értelemben társadalmi (történelmi-kulturális) konstrukció. Az ökofeminizmus egyszersmind azt állítja: az emberek, valamint az emberek és nem emberek/természet/Föld közötti viszony egyaránt nemi meghatározottságú, nemi viszonyokkal átitatott; hogy mindkettőt ugyanaz az uralom, az uralomnak ugyanaz a logikája és ideológiája működteti, tartja fenn és igazolja, nevezetesen a férfiuralomé. A természet feminizálása („szűz föld”, „anyaföld”) és a nő naturalizálása („a nő olyan, mint a természet”) kulcsfontosságú mindkettő uralása-alávetése, elnyomása és kizsákmányolása, a férfiuralom fönntartása és igazolása szempontjából.
Nem mindegy, hogy ökofeminizmusban a feminizmuson vagy az ökológián van-e a hangsúly; az előbbi esetben az ökológia út a nők alávetésének és kizsákmányolásának megértéséhez és megszüntetéséhez, az utóbbi esetben a feminizmus út a természet alávetésének és kizsákmányolásának megértéséhez és megszüntetéséhez. Persze azt is állíthatjuk, miként Hunnicutt, hogy is-is, vagyis hogy az egyik nélkül nem érthetjük és szüntethetjük meg a másikat, mert ugyanazon logika hatja át, tartja fenn és igazolja azt, ahogy az ember a nem emberhez/természethez viszonyul (azzal mint erőforrással bánik) és ahogyan a férfiak a nőkhöz viszonyulnak (velük mint erőforrással bánnak).
Gendererőszak
A kifejezés mindenekelőtt arra utal, hogy az erőszakot Hunnicutt a gender prizmáján keresztül veszi szemügyre; de a gender szerinte nem csupán prizma, hanem az erőszak meghatározó összetevője is, vagyis a kifejezés egyszersmind arra utal, hogy az erőszak genderrel (nemiséggel, nemi uralmi-hatalmi struktúrával, ideológiával) átitatott.
A gendert Hunnicutt nem identitásként, hanem olyan összetett társadalmi képződményként fogja föl, amely áthatja, átitatja, alakítja-formálja, mozgatja, fönntartja és igazolja az erőszakot (is). Ettől még persze nyugodtan beszélhetne nők elleni (genderrel átitatott, gender által meghatározott) erőszakról; ő mégis és következetesen gendererőszakról beszél. Hogy miért, annak több oka is van.
- Hunnicutt el szeretné hagyni az olyan hamis dichotómiákat (hierarchikus megkülönböztetéseket), amelyeket a nők elleni erőszak kifejezés sugall vagy előfeltételez: férfi/cselekvőség/elkövető/erő és nő/sebezhetőség/áldozat/gyengeség.
- Hunnicutt el kívánja kerülni azt a hamis általánosítást és egyneműsítést, amit a nők elleni erőszak sugall vagy előfeltételez: hogy a férfi mint olyan, természeténél fogva erőszakos, a férfilét mint olyan, lényegénél fogva magába foglalja az erőszakot. Vagyis Hunnicutt szerint érvényesíteni kell a szimmetria elvét: ha a nő/nőilét nem esszencializálható és naturalizálható, akkor a férfi/férfilét sem, következésképp a nő nem természettől fogva gyönge, védelemre szoruló, kitett, sebezhető, sérülékeny, de a férfi sem természettől fogva erős, erőszakos, uralomakarással, uralomvággyal átitatott és mozgatott.
- A nők elleni erőszak kitakarja a férfiak elleni erőszakot, példának okáért a nem férfias férfiak, mondjuk, a „buzik” elleni erőszakot, jóllehet ez ugyanúgy genderrel átitatott, gender által meghatározott erőszak, mint a nők elleni.
A gendererőszak Hunnicutt szótárában végül is tehát olyan erőszakot jelöl, amelyet nem tárgya, hanem az erőszakot átható logika miatt nevez gendererőszaknak. Az erre irányuló kutatásában azt vizsgálja, hogy a gender mint norma, struktúra és ideológia hogyan szüli, alakítja, formálja, igazolja és tartja fönn az erőszakot, legyen szó emberek vagy nem emberek/természet elleniről. Az ökofeminizmus alapállása, mint láttuk, hogy az emberek és nem emberek/természet/Föld közötti viszony alapvetően nemi meghatározottságú/nemiséggel átitatott. Hunnicutt ehhez azt teszi hozzá, hogy e viszony vizsgálata bepillantást enged a gendererőszakba, vagyis amellett érvel, hogy az ökofeminizmus nélkülözhetetlen a gendererőszak megértéséhez és magyarázatához.
Legfőbb tézise, hogy
a gendererőszak az uralomnak ugyanabból a logikájából ered, amely a természethez és másokhoz mint természethez való viszonyt egyaránt áthatja.
Ez a férfiuralom (patriarchátus) logikája. Ez az, ami az emberek (pl. nők) és nem emberek (természet/Föld) elnyomását és kizsákmányolását, a velük szembeni erőszakot fönntartja és igazolja. Az erőszak fölszámolása éppen ezért nem lehetséges a férfiuralom logikájának fölszámolása, az emberek és emberek, emberek és nem emberek közötti viszony e logika uralma alóli felszabadítása nélkül; de e nélkül nincs, nem jön el a várva várt ökológiai fordulat sem.
[Képek forrása: pixabay.com]
Ajánlott olvasmányok:
Salleh, Ariel: Ökofeminizmus. Fordulat 25 (2019/1). 143–158.
Plumwood, Val: Feminizmus és ökofeminizmus. In Scheiring Gábor – Jávor Benedek (szerk.): Oikosz és polisz. Zöld politikai filozófiai szöveggyűjtemény. 187–215. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.) (Online: https://ligetmuhely.com/liget/feminizmus-okofeminizmus/)
Warren, Karen J.: Az ökológiai feminizmus ereje és ígérete. In Lányi András – Jávor Benedek (szerk.): Környezet és etika. Szöveggyűjtemény. 272–296. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)
Shiva, Vandana: Életben maradni: nők, ökológia és fejlődés. In Lányi András – Jávor Benedek (szerk.): Környezet és etika. Szöveggyűjtemény. 297–308. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)
Sturgeon, Noël: Ecofeminist Natures. Race, Gender, Feminist Theory and Political Action. (Online könyvtárunkból letölthető.)
Shiva, Vandana – Mies, Maria: Ecofeminism. (Online könyvtárunkból letölthető.)
Warren, Karen J. – Erkal, Nisvan (szerk.): Ecofeminism. Women, Culture, Nature. (Online könyvtárunkból letölthető.)
Vakoch, Douglas A. – Mickey, Sam (szerk.): Ecofeminism in Dialogue. (Online könyvtárunkból letölthető.)
Vakoch, Douglas A. (szerk.): Ecofeminism and Rhetoric. Critical Perspectives on Sex, Technology, and Discourse. (Online könyvtárunkból letölthető.)
