Miért épül annyi akkumulátorgyár ma Magyarországon? Milyen világméretű folyamatok mozgatják a zöld átállás menetét? A Fordulat Társadalomelméleti folyóirat 34., Akkumulátorgyártás globális perspektívából című lapszámát november 27-én mutatták be. A lapszám célja, hogy az akkumulátorgyártás – mely hazánkban és globálisan is slágertémává vált – jelenségének vizsgálatához egy globális kapitalizmus ellentmondásaiból kiinduló perspektívát nyújtson. A bemutatón moderált Nagy Klára szerkesztő, illetve a bemutatón részt vettek a szám magyar szerzői: Szabó Natasa, Karas Dávid, Weiler Vilmos, Bakó Júlia és Mostafa Nóra Farida.
Globális kapitalizmus és az akkugyártás
Nagy Klára nyitotta meg az eseményt. Megemlítette, hogy mikor elkezdtek dolgozni a lapszámon, a sajtó a különböző Magyarországon épülő akkumulátorgyáraktól volt hangos, manapság pedig már az elbocsátásokról is lehet hallani. A regnáló kormány döntésein túl, bonyolultabbnak tekinthető az akkumulátor értéklánc és elektromobilitás témája, mivel egy globális ciklusváltás tünete lehet. A bemutató arról szólt tehát, hogy az akkumulátorgyártás hogyan helyezkedik bele egy globális geopolitikai és gazdasági átrendeződésbe. Az első kérdést Szabó Natasához intézte, hogy mit is jelent a “globális” fogalma a lapszámban?
Válaszában Szabó Natasa kitért arra, hogy törekvésük az volt, hogy a globális kapitalizmus felől próbálják megragadni a témát. Az akkumulátorok kapcsán is fontos, hogy kilépjenek a helyi, magyar keretből és tágabb, globális szinten is értelmezzék a jelenséget. A Magyarország központú perspektívából nehéz lehet kilépni, pedig a magyar államon kívül még fontos szereplői a folyamatnak a kínai tőke, a német tőke, a dél-koreai tőke, és a különböző nemzetiségű dolgozók, vendégmunkások. Az akkumulátorból, mint termékből próbáltak egy nagyobb rendszert megérteni, aminek társadalomtudományi hagyományai is vannak, ugyanis Sidney Mintz a gyarmati kapitalizmust, a gyarmattartó országok iparosodását igyekezett megérteni a cukor termelésen keresztül. Két perspektívaváltásról van szó, az egyik, hogy milyen szerepet tölt be az akkumulátoripar a jelenlegi felhalmozási ciklusok változásában, illetve tágabban a zöld kapitalizmus, aminek az akkumulátoripar egy fontos része. A másik perspektívaváltás pedig, hogy nem csak technológiai váltásról van szó, nem csak arról, hogy a belső égésű motorokat az elektromobilitás váltja fel. Nem is csak egy vállalatok közötti kapcsolatrendszerről, tőkék közötti kapcsolat rendszerről. Nem csak termelésről, hanem az újra termelésről is – mind társadalmi, mind ökológiai értelemben. Azért is fontos ilyen szempontból tekinteni az akkumulátorgyártásra, mivel a dolgozók életére, a közösségek életére, az ökológiára nagy hatással van.
Ciklusváltás
Nagy Klára kiemelte még, hogy fontos gondolatként jelenik meg a lapszámban a ciklusváltás. A következő kérdést Karas Dávidhoz tette fel, hogy hogy látja, milyen ciklusváltás történik jelenleg?
Karas Dávid elmondta, hogy a kötetben térben és időben egyszerre megpróbálnak elrugaszkodni attól a belpolitikai értelmezéstől, amin keresztül ez a téma (az akkumulátorgyártás) Magyarországon a médiában, és akadémiai körökben tematizálva van. Földrajzilag azokat a változásokat keresték, amelyek láthatóak a nemzeti felhalmozási modellekben, Kínában, Dél- Amerikában, Kelet-Európában, a félperiférián, periférián, amik összekapcsolják ezeket a földrajzi pontokat. Felvázolják, hogy milyen kapcsolatrendszer köti őket össze, ami létrehozza vagy lehetővé teszi az akkumulátorgyártást, vagyis milyen cégeknek, államoknak, munkásoknak a bonyolult hálózata az, ami ezt alakítja. Földrajzi, gazdaságtani értelmezési keretet vázolnak fel, és időben is tágabb történelmi kontextusba helyezik, nem csak NER-centrikus kérdésként elemzik.
Az egyik fontos állítás, hogy az elektromobilitás piacát lényegében lehetetlen megérteni a most lezajló globális történelmi kapitalista ciklusváltáson kívül. Az elektromos akkumulátorok és járművek piacának megértéséhez figyelembe kell venni, hogy az államkapitalista beavatkozások hogyan próbálnak meg különböző helyeken, az Egyesült Államokban, Európában, Kínában egyre diverzifikáltabb állami beavatkozásokon keresztül új lehetőségeket nyitni a tőkefelhalmozásra. Nem azért történik a váltás belsőégésű motorokról elektromos autók felé, mert az cégek innovációja, technológiai fejlesztése vagy fejlődése lenne, hanem mert politikai beavatkozások mentén a nagyhatalmak – így Kína, Európai Unió, Egyesült Államok – támogatják a kereslet és kínálat létrejöttét, fenntartását. Történelmi változásként értelmezhető az, hogy 40-50 év neoliberális ciklus után, ahol a gazdaságba történő állami beavatkozás illegitim volt, és az iparpolitika teljesen marginális kérdésként jelent meg, ma, mind ideológiai, gazdasági, geopolitikai szempontból az államok gazdasági szerepvállalása központi eleme a gazdasági növekedésnek.
Az államkapitalista új korszakon belül megállapítható az, hogy 2020-2025 között az Egyesült Államokban és Európában létrejött a zöld kapitalista kísérlet. A zöld kapitalista kísérlet arról szólt, hogy az államok, politikai vezetők, szereplők megpróbáltak egy újfajta politikai- gazdasági konszenzust létrehozni, új, károsanyag-kibocsátás csökkentő technológiával, újraszervezni a gazdasági növekedést – ezáltal új, tágabb politikai koalíciókat létrehozni a munkások, tőkések és állami szereplők között. Azonban a zöld kapitalista próbálkozás válságba került az Egyesült Államokban Trump 2025-ös megválasztásának köszönhetően, ugyanis az ő geopolitikai víziójában a zöld technológiák, az elektromobilitás semmilyen szerepet nem kap. Európában a zöld kapitalista váltás kevésbé volt drasztikus, elsősorban Németországban omlott össze az elektromobilitás, mint alternatív jövő politikai konszenzusa, Az Európában kevésbé brutális váltás elsősorban Németországban az elektromobilitás, mint alternatív jövő politikai konszenzusa teljesen összeomlott, és az Európai Bizottság szintjén is megkérdőjeleződik az a perspektíva, hogy politikai, gazdasági szempontból a zöld technológiák képesek lehetnek arra, hogy a kapitalista tőkefelhalmozást stabilizálják.
Magyarország és az akkumulátorgyártás
Nagy Klára hozzáteszi, hogy Szabó Natasa és Karas Dávid tanulmányukban a lapszám elméleti kereteit fektették le, erre épültek rá a tanulmányok, interjúk. A három magyar tanulmány szerzőjétől azt kérte, kicsit meséljenek arról, hogy az ő konkrét terepkutatásuk, hogy illik bele ebbe a narratívába. Először Vilmos tanulmányáról eset szó, ami esetén kérdésként merül fel, hogy Magyarország hogyan illeszkedik be ebbe a keretbe, miért érte meg Magyarországnak ennyire határozottan beleállni ebbe az iparba?
Weiler Vilmost a debreceni akkugyár körüli felhördülés inspirálta, és az akkoriban bejelentett akkugyárak, amit látszólag senki nem akart, viszont kérdés, hogy a kormány miért akarja ennyire, miért fontos a Fidesznek? Kiindulópontja egy 2019-es Fordulat tanulmány volt, ami a NER akkori állapotát vizsgálta, hogy a közpolitikájukat, gazdaságpolitikájukat hogyan alkotják meg. Ebben a tanulmányban arra jutottak, hogy az összes közpolitikai intézkedés négy célt szolgál: 1. makrogazdasági egyensúly- tehát több export, mint import, hogy a forint ne értékelődjön le, ne adósodjunk el; 2. az oligarchia feltőkésítése; 3. a felső középosztály megerősítése, támogatása, 4. az alsó társadalmi osztályokat, elnyomott csoportokat valahogy lenn tartsák. Hogy illeszkedik bele az akkugyártás ebbe a modellbe? Feltételezésként felvethető, hogy ha a kormánypárt ennyire ragaszkodik hozzá, valahogy biztosan beleillik ebbe a mintába. Az állam eddig 1500 milliárd forinttal támogatta az akkugyártást, aminek valamilyen racionális oka van. A modellbe beleillik, mivel az akkugyártás minden ágazat közül a legjobban alkalmas arra, hogy nagyon gyorsan nagyon nagy mennyiségű exportot termeljen. Alkalmas arra, hogy az oligarchiát, a nemzeti tőkésosztályt meg tudják vele erősíteni. Az akkugyárak felépítésére és infrastruktúrájára eddig elköltött összeg 2000 milliárd forint fölött van, az építkezési munkák nagy részét pedig ugyanaz a pár vállalkozó készítette. Kérdésként merülhet fel, hogy miért is csinálja a kormánypárt ezt? Az egyik ok lehet, hogy az autóiparnak nagy szüksége van az akkumulátorokra és ahhoz, hogy az autógyártók Magyarországon maradjanak – vagy akár újak jöjjenek – fontos tényező. A másik ok pedig, hogy Magyarország híd szerepet vesz fel az utóbbi időben: csakúgy, mint a szocializmusban is, Kelet és Nyugat között próbál közvetíteni. Jelenleg Magyarország a földet adja, a munkásokat és az infrastruktúrát, amiben termelni tudnak a külföldi cégek. Az Orbán-kormány által felépített politikai rendszerbe beleillik az akkumulátorgyártás még akkor is, ha a magyar társadalomnak egyáltalán nem biztos, hogy előnyös.
Környezetvédő szervezet-e?
A moderátor a következő tanulmány írójának, Bakó Júliának adta tovább a szót, megragadva az utolsó gondolatot, hogy a magyar társadalom számára ez nem előnyös. A tanulmányban két olyan magyarországi mozgalommal foglalkozott a szerző, akik nagyon expliciten tiltakoztak és szerveződtek ezekkel a beruházásokkal szemben. A cikk fő kérdése, hogy a gondoskodás és a környezetvédelem hogyan fonódik össze? A teljes értékláncban folyamatosan megjelennek ezek a tiltakozási hullámok a lítium kitermelés pontjától egészen az összeszerelés pontjáig, mindenhol kialakulnak olyan mozgalmak, amik hasonlítanak egymáshoz, és akár kapcsolatban is állnak egymással.
Bakó Júlia tanulmányában azt próbálta meg elérni, hogy ezekkel a mozgalmakkal kapcsolatban ne csak a környezetvédelmi aspektusra koncentráljanak, ne csak arra, hogy ezek az akkugyárak milyen környezeti károkat okoznak, hanem arra is, hogy miként fonódnak össze a gondoskodással és a gondoskodás válságával. Ezek szorosan összefüggő dolgok, az ökológiai károk a gondoskodásban is károkat okoznak. Ha például a gyárak megmérgezik a szomszédjukban lévő veteményeskerteket, akkor az emberek nem jutnak hozzá egészséges élelmiszerekhez. A szerzőt azért is kezdték el érdekleni ezek a mozgalmak, mert azt látta, hogy rengeteg nő van ebben a két szervezetben is, és az egész akkumulátorellenes mozgalomban, például a Mikepércsi Anyák, ami kifejezetten nőszervezetként indult. A gondoskodásnak ezekben a szervezetekben valószínűleg egészen nagy szerepe van – mégis a média folyamatosan környezetvédő szervezetekként hivatkozik rájuk. Mikor a két szervezet női tagjaival beszélgetett, akkor ők saját motivációjukat a szerző gondoskodási perspektívájából narrálták; nem arról beszéltek, hogy a légszennyezés káros, vagy az akkugyárak szennyezik a talajt, hanem arról, hogy a gyerekük rákos lehet, mert belélegzi ezt a levegőt, az idősek megeszik a zöldségeket, tehát erősen megjelentek a gondoskodási szempontok. A meginterjúvolt nők az aktivizmusukat teljes mértékben a családban, valamint a szűkebb és tágabb közöségeikben betöltött gondoskodási szerepeik kiteljesedéseként értelmezték. Sokszor előkerült, hogy mennyivel nehezebb nekik gondoskodni egy rossz egészségügyi-, oktatási vagy szociális ellátó-rendszer mellett – amit klasszikusan gondoskodási válsághoz szoktak sorolni. Izgalmas volt számára látni, hogy a gondoskodási pozíciók és gondoskodási feladatok, amiket ezek a nők végeznek, és amik el lettek lehetetlenítve, vagy meg lettek nehezítve az akkugyárak miatt, erősen átpolitizálható szerepek. Ez a gondoskodási pozíció jó kiindulópontként szolgálhat ahhoz, hogy szembeszálljanak a kapitalista termelési móddal és társadalmi berendezkedéssel. Bár tagjai a gondoskodás felől értelmezik saját tevékenységüket, ennek ellenére folyamatosan környezetvédelmi szervezetekként hivatkoznak magukra. Erre reagálva egy Göd-ÉRT tag szerint nem környezetvédőkként, hanem embervédőkként értelmezhető a tevékenységük. Mikor ebből a pozícióból politikai aktivitás lesz, nincsenek igazán kifejező szavai a magyar nyelvnek rá, a környezetvédő ugyanis sokkal jobban felépített fogalom, sokkal megfoghatóbb dolog. A tanulmány megmutatja, hogy a gondoskodás és gondoskodói munka mennyire láthatatlan tud maradni a társadalomban.
Argentin őslakosok és lítium bányászat
Nagy Klára a harmadik tanulmányt is felvezette, mely egy dél-amerikai, argentin őslakos csoport ellenállásáról szól. A lapszámban külön blokk foglalkozik a dél-amerikai lítium háromszög strukturális pozíciójával. Mostafa Nóra terepmunkát végzett, részt vett a tiltakozásokon, és interjúkat is készített, arra kérte erről meséljen egy kicsit.
Mostafa Nóra Farida először 2023-ban, Argentínában találkozott az őslakosok helyzetével, ahol egészen sok hír volt azzal kapcsolatban, hogy mi történik az őslakosokkal, a Salinas Grandes-i sóföldnél, mely terület alatt lítium van. A lítium bányászat egészen speciális helyen található, az Andok egy magaslati fennsíkján, érdekes földrajzi és természeti környezetben. A lítium kibányászásához ökológiai problémákkal kell szembenézni a helyieknek, látványa miatt azonban nehéz lehet elhinni, hogy környezetszennyező tevékenység történik. A téma iránt azért kezdett el érdeklődni, mert kriminalizálták az őslakosok lítium kitermeléssel szemben szervezett tüntetéseit. Az őslakosok bizonyos jogait rövid időn belül elvették. A tartományok rendelkeznek az erőforrásaik felett, így az őslakosok csak elszenvedői a politikai döntéseknek és az erőforrások feletti rendelkezésnek. Az argentin helyzetben is fontos a gondoskodás kérdése, illetve az, hogy nemcsak etikai és érzelmi alapon jelentős a kitermelés, hanem a helyieknek a spiritualitása is a földdel, a természettel való kölcsönhatás köré rendeződik. A közösségből sokan élnek bérmunkából, mezőgazdasággal, állattartással foglalkoznak, ezért a lítium kitermeléssel beszennyeződött földek ellehetetlenítik nem csak a munkájukat, hanem életközösségeiket, és a kitelepítés is veszélyezteti őket. A gyönyörű látvány miatt a helyiek a turizmusból is élnek, ezért nagyon erősen támaszkodnak a külföldiek és helyiek látogatására, viszont, ha a lítium kitermelés ezt az egész területet átveszi, akkor nagyon fontos bevételüktől esnek el. A tűntetések azért is fontosak számukra, mert ha nem szólalnak fel, akkor a neokolonialista kizsákmányoló tevékenységek áldozataivá válhatnak. Ehhez a tartományokon belül is kollektív módon próbáljak összeszervezni a közösségeket. Többfajta demonstrálási módot alkalmaztak, például útlezárásokat különböző látványos felvonulásokkal, illetve átszelték az országot egészen Buenos Airesig. Az ellenállásuk fontos etapja volt, mikor Buenos Airesig meneteltek, majdnem egy hónapon keresztül, ahol a főbíróság elé telepedtek le. Ugyanis gyakran megkapták azt a vádat, hogy túlságosan is messze vannak, ezért inkább a problémát vitték a döntéshozók elé, és amíg nem fogadták őket egy közeli parkban telepedtek le több hónapra. A tüntetésre készített molinó előállításához csak természetes vagy újrahasznosított anyagokat próbálnak meg felhasználni. Nagyon fontos kérdés a helyiek körében, hogy mi történik, ha földjeiket elveszítik, mert nem csak a közösségük, hanem a kultúrájuk, a spiritualitásuk, a hagyományos tudás és a következő generáció identitása is válságba kerülhet.
Extraktivizmus
Nagy Klára szerint nagyon fontos, hogy a teljes termelési lánc folyamán kialakulnak olyan ellenálló közösségek, amik nagyon sok esetben sikeresek. A Thea Riofrancosszal készült interjúban megjelenik az a gondolat, hogy a sokszor elszigetelt közösségek a periféria perifériáját jelenítik meg, például a többségi argentin társadalom is az őslakos közösséggel nehezen tud azonosulni, együttműködni. Ebben a Fordulat lapszámban három tematikus blokk van, a második blokkban szerepel az extraktivizmus szó, ami magyar közbeszédben nem túl elterjedt kifejezés. Hasznos, ha kibontjuk, hogy pontosan mit is jelent az extraktivizmus.
Szabó Natasa az extraktivizmus szó magyarázataként megjegyezte, hogy ez egy eredetileg Dél-Amerikában született fogalom, amit úgy lehet megfogalmazni, hogy egy olyan nyersanyag kitermelésre épülő gazdasági modell, ami nagyon sokszor exportra termel. Azonban nem csak nyersanyag kitermelésről szól, hanem teljes társadalmi modell és bizonyos munkarezsimek jellemzőek. Az extraktivizmus nem új fogalom, évszázadok óta jelenlevő gazdasági logika. Ebben a lapszámban zöld extraktivizmusról van szó, arról, hogy az energiaátállás és a zöld átállás során milyen formái jelennek meg az extraktivizmusnak. A zöld átállásnak nagyon nagy a nyersanyag igénye ezért a bányászat egy különösen fontos iparág, és a lítium kitermelés emblematikus példája ennek. A zöld extraktivizmus nem korlátozódik a globális délre, látható példák vannak Európában is, például az egyik interjú a lapszámban pont Szerbiáról szól, ahol lítiumot szerettek volna bányászni.
Hasonló termelési logikák működnek a két esetben, Európában is leginkább a periférikus helyeken látható olyan típusú kitermelés, ahol ezt olcsón és olcsó munkaerővel, illetve a helyi természet átalakításával tudják ezeket a nyersanyagokat kitermelni.
Felmerülhet a kérdés, hogy ebbe hogyan illeszkedik bele Magyarország, ami egy másik pontja ennek az értékláncnak. Magyarországot nem lehet egy extraktív modellnek hívni, mivel ipari termelés folyik, ami másik láncszem, viszont jelen vannak bizonyos extraktív logikák például a víz kérdése, hogy mennyi vizet használnak a gyárak, főleg olyan kiszáradásközeli területeken, mint Debrecen. Ebből látszik, hogy az értéklánc különböző pontjain különböző mértékben alakítja át a tájakat a termelés vagy a kitermelés. Két kérdést érintenek lapszámban, az egyik az egész igazságos átállásnak a kérdése, hogy hogy lehet ezt az átállást igazságosabbá tenni. A Fordulat válasza erre egy nagyobb rendszerkritika, ugyanis nem arra a típusú átállásra van szükség, ahogy ez megtörténik, ahogy ez közösségeket és dolgozókat érint. A dolgozókat kiemelve a munkakörülmények szorosan összekapcsolódnak az ökológiai kérdésekkel. A másik kérdés pedig, hogy milyen lehetőségeik vannak ezeknek a mozgalmaknak arra, hogy beleszóljanak ebbe az átmenetbe és abba, hogy ez milyen módon történik. Szerinte még fontos, hogy nem biztos, hogy erős párhuzamot lehet vonni a magyar és a dél-amerikai helyzet között, ugyanakkor mindkét esetben az a nagy kérdés, hogy mennyire tudnak és milyen típusú szövetségeket tudnak kötni ezek a mozgalmak hosszú távon. A Riofrancos interjúban van arról szól, hogy ő úgy látja, hogy Chile-ben például volt arra példa, hogy kifejezetten a munkások és őslakosok együtt lépjenek fel. Magyarországon inkább azt látja Natasa, hogy nem a gyári munkások tiltakoznak. Magyarországon tehát iparosításról van szó, ami mellett lehet azzal érvelni, hogy munkahelyeket hoznak létre a gyárak. A nagy kérdés a globális akkuipar egész ökológiai hatása körül, hogy az értéklánc melyik pontján, milyen szövetségek tudnak létre jönni.
Félperiféria
A híd modellel kapcsolatban állandó dilemmaként merül fel, hogy mennyire előnyös ez az adott országnak. A magyarországi helyzet kapcsán pedig az a kérdés merül fel sokszor, hogy hogyan lehetne jól csinálni. Milyen szerepe van ebben Magyarországnak, globálisan milyen kapcsolódó modelleket látunk?
Karas Dávid három gondolatot emelt ki ezzel kapcsolatban. Az egyik, ami Vilmos tanulmányát viszi tovább, ő maga is ezt az esettanulmányt hosszabb történelmi perspektívába ágyazta be, azáltal, hogy a korábbi kutatásba építi be azokat a folyamatokat, amiket ma látunk. Az Orbán-rezsim megpróbálta felépíteni vagy fenntartani a híd modellt, aminek hosszú történelmi előélete van, az államszocialista korszakig vissza lehet vezetni. A korábbi Kína lapszámban jelent meg tanulmány legfrissebben arról, hogy a híd modell, hogy jelenik meg a magyar gazdaságban. Az akkumulátoriparban látható geopolitikai játéknak, amit a magyar kormány játszik a nyugat-európai, német autógyártok, a kínai vagy dél-koreai akkumulátorgyártok között, mind gazdasági mind geopolitikai aspektusai vannak, és ez nem újdonság, hanem egy hosszútávú történelmi tapasztalatba ágyazódik be.
Második gondolat pedig, hogy meglepő módon a termelésnek a földrajzi gazdaságtana Európán belül változik. 2019 körül az Európai Unió belevág egy újnak számító robusztus iparpolitikai kísérletezésbe, hogy akkumulátorgyártás történjen az Unión belül, amivel az európai autógyártókat segítik az elektromobilitási átállásban. Ezzel kapcsolatban két különböző stratégia jelent meg. Az egyik, ami Nyugat-Európában jellemző, a startup modell, ami megpróbál a nulláról feltőkésíteni és létrehozni európai cégeket, amik majd akkumulátort gyártanak teljesen saját kutatás-fejlesztésre építve. A másik alternatív modell a híd modell, ami Magyarországon is látható, hogy már létező dél-koreai, kínai cégeket hozták Európába, akiknek már birtokában van a tudás, technológia. A két modell 2020-25 között egymással versenyezett az Unión belül. A két stratégia teljesen ellentétes geopolitikai célokat próbált szolgálni. A nyugat-európai megpróbálta leválasztani magát a kínai importfüggőségről, miközben Kelet-Európában, így Magyarországban, Lengyelországban pedig a kínai befektetések pontosan ezt a gazdasági kapcsolatot erősítették. Sokáig nem volt egyértelmű, hogy a két modell összefér-e vagy az egyik domináns lesz a másik kárára, egészen 2024-25-ig amikor nyugati startup modell befuccsolt, aminek legjobb példája a Northvolt. Az európai autógyártóknak azonban szüksége van akkumulátorokra ettől függetlenül, emiatt a félperifériás híd modell gazdasági, geopolitikai jelentősége felértékelődött. Az elektromobilitásra való átállás az európai ipari termelést áthelyezi a centrum gazdaságokból a félperifériára. Látható, hogy milyen krízisben van német autóipar, ahol masszív leépítések zajlanak, hiszen nem tudnak versenyezni a kínai konkurenciával, főleg az elektromos autók piacán, így a versenyképesség megőrzése érdekében költségcsökkentés szempontjából áthelyeznek különböző munkafolyamatokat a perifériára. Miközben Magyarországon óriási gyárépítések zajlanak és munkahelyeket hoznak létre, aközben ezzel párhuzamosan Francia- vagy Németországban masszív leépítések zajlanak.
Az iparpolitikai folyamat kezdetén még a meglátás az volt, hogy a gazdagabb nyugat-európai gazdaságok fognak ebből elsősorban profitálni, hiszen nagyobb a költségvetési keretük arra, hogy ezt finanszírozzák, és ők fognak létrehozni új európai vállalatokat miközben a periféria kiesik ebből. Ehelyett viszont ennek ellenkezőjét lehet látni, a létező termelési kapacitások, a befektetések, a munkahelyek szempontjából a termelés ebben az iparágban elsősorban félperifériákon, perifériákon érhető tetten. A félperiférián Lengyelország és Magyarország, akik legerősebben képviselik ezt a modellt, másik déli félperiféria pedig Spanyolország és Marokkó. Mind a keleti mind a déli félperifériák Európában egyre hangsúlyosabban veszik át a termelési szerepet, amiben a híd modellt alkalmazzák. Tehát ezek az országok mind kínai technológiát, befektetéseket kötnek össze az európai autóiparral, olyan helyeken, ahol a munka és energia olcsóbb, mint a centrum gazdaságokban. Spanyolországban és Marokkóban a megújuló energiára fektetnek nagy hangsúlyt, ellentétben a kelet-európai régióval.
Harmadik gondolat pedig, ha a termelési kapacitások áthelyeződnek a centrumól a félperiféria felé, racionális azt várni, hogy ez növeli az alkupozícióját a félperiférián lévő országoknak és munkásoknak. Viszont nem ez történik, miközben a termelés egyre nagyobb része helyeződik ezekre a területekre. Mind a helyi államapparátus, a kormányok, mind a tőke mindent megtesz azért, hogy elsősorban a munkások érdekképviselete, bérkövetelései ne tudjanak érvényesülni. Ennek különböző formái vannak. Az egyik, hogy a jogrendszert változtatják, amivel a társadalmi munkának természeti kizsákmányolási formáit legalizálják. Másik mechanizmus, hogy maguk a cégek versenyeztetik a félperiféria országait egymással. A bérkövetelésekre azzal tudnak válaszolni, hogy áthelyezik még olcsóbb helyekre a termelést.
Összegzés
A bemutatón elhangoztak alapján látható, hogy az akkumulátorgyártás jóval túl mutat a hazai közéleti, politikai vitákon. A Fordulat új lapszáma bemutatja, hogy az akkumulátoripar egyaránt technológiai, társadalmi, geopolitikai és ökológiai ügy, mely a globális kapitalizmus átalakulását fémjelzi.
A lapszám az FSZEK Központi Könyvtár Szociológiai Gyűjtemény folyóiratai között is megtalálható.
A Fordulat 34. lapszámának Partizán bemutatója.
[Képek forrása: Fordulat, Tóth Fruzsina]
