Lehetséges-e ma, a társadalomtudományok, köztük a marxisták kulturális fordulata után strukturalista és determinista osztályelméletet alkotni? Lehetséges-e az osztályszerkezetnek kultúrafüggetlen meghatározó szerepet tulajdonítani? Vivek Chibber The Class Matrix: Social Theory After the Cultural Turn című könyvét ajánljuk.
Vannak, mint például Chibber, akik úgy vélik, hogy az elméletet és a gyakorlatot össze kell kapcsolni; nem csak a baloldalon vannak ilyenek, de Chibber történetesen baloldali és antikapitalista, aki a marxi hagyományhoz hűen azért akarja megérteni a világot, hogy megváltoztassa azt. Természetesen ő sem gondolja, hogy a megértés önmagában a dolgok megváltoztatásához vezet, megteremti az azt elkezdő és végigvivő alanyt; ehhez szükséges szerinte is még valami, éspedig politikai befektetés és munka, hacsak nem gondoljuk ómarxistaként, hogy a világ megváltozása törvényszerűen és szükségszerűen történik meg, bele van kódolva a társadalmi viszonyokba.
Az elmélet és gyakorlat összekapcsolásából nem következik, hogy a tudomány és aktivizmus nem választhatók el egymástól. Lehet tudományt művelni azért (abból a célból), hogy a világot megváltoztassuk, vagy lehet úgy, hogy vele a világot megváltoztassuk. Az utóbbit nevezzük aktivista tudománynak, amely tudomány és aktivizmus szeretne lenni egyszerre. Ebből a vágyából egy elkerülhetetlen dilemma fakad.
A tudomány ugyanis attól tudomány, még ha a világ megváltoztatásáért művelik is, hogy zárójelbe tudja tenni, hová vezet az igazság, olyan tud lenni, mint Judit, ki nem nyugszik, míg a Kékszakállú herceg várában ki nem nyitja az utolsó ajtót; az aktivizmus viszont attól aktivizmus, hogy tud hallgatni Kékszakállúra, és az utolsó előtti ajtót sem nyitja ki: tud jól nem tudni.
Az aktivista tudomány elkerülhetetlen dilemmája tehát a gátlástalan, kíméletlen megismerés és a meghátrálásra kész megismerés dilemmája. Ezzel Chibbernek nem kell szembenéznie, mivel ő azért akarja megérteni a társadalmat, hogy megváltoztassa azt: nem aktivista alkotja meg a maga marxista – az osztályszerkezetnek meghatározó szerepet tulajdonító – osztályelméletét. Így az olvasónak nem szükséges antikapitalistának lennie ahhoz, hogy értékelje Chibber teljesítményét, marxista osztályelméletét vitaképesnek, netán elfogadhatónak tartsa.
A társadalomelméletek „örök” problémája, kezdi Chibber könyvét, megmagyarázni a stabilitást és a konfliktust a modern társadalmakban. Marx arra jutott, hogy ugyanaz teremti meg a stabilitást és a konfliktust: a társadalom osztályszerkezete. Ez egyfelől a kapitalizmus reprodukciójának föltétele, minthogy ez a szerkezet biztosítja és vezérli a javak és szolgáltatások termelését, a jólét és az élet újratermelését. A társadalom osztályszerkezete tehát azért a stabilitás forrása, mert az ágensek késztetve, kényszerítve vannak arra, hogy jólétük és életük feltételét, az osztályszerkezetet reprodukálják, vagyis hogy úgy cselekedjenek, ahogyan az az osztályviszonyokba bele van írva, az által elő van írva.
A társadalom osztályszerkezete másfelől a konfliktus forrása, mert a termelőeszközöket tulajdonló és az azokat nem tulajdonló osztály közötti viszony nemcsak uralmi, hanem kizsákmányoló viszony is: az uralkodó (tőkés) osztály elsajátítja a munka (munkásosztály) által előállított érték egy részét. A kizsákmányolás tehát az osztályszerkezetbe van beépítve, amely éppen ezért szembe is állítja egymással az ágenseket; vagyis az osztályszerkezet konfliktus forrása.
Mindkét osztálynak – a tőkésnek és a munkásnak – érdeke fönntartani a viszonyt, mert az az élet újratermelésének föltétele, ugyanakkor érdekeik ellentétesek is egymással, minthogy a viszony kizsákmányoló. Ez az ellentét osztályharc formáját is öltheti, de nem szükségképp ölti azt. Sem az nem szükségszerű, hogy az osztályviszonyból fakadó ellentétek osztályharchoz vezetnek, sem az nem szükségszerű, hogy az osztályból kollektív cselekvő lesz. De akkor mi a feltétele az osztályharcnak és az osztálynak mint kollektív ágensnek?
Ez, erre a kérdésre adott új válasz a marxizmus kulturális fordulatához vezető első lépes: a saját helyzetük és érdekeik észlelése és megértése nem osztályhelyzetükből (osztálystruktúrában elfoglalt pozíciójukból) fakad, hanem jelentésadó műveletekből; nem objektív helyzetük és érdekeik csinálnak az ágensekből öntudatos és cselekvő osztályt, hanem interpretációk, narratívák, diskurzusok.
A marxizmus kulturális fordulatához vezető második lépés az, hogy nem csupán az osztályhelyzet és az érdekek észlelése és megértése, hanem az osztályszerkezet is jelentésadó műveletek által alakított, formált. Az embereknek ugyanis meg kell érteniük (meg kell tanulniuk, el kell sajátítaniuk), hogy mit jelent tőkésnek és munkásnak lenni, tőkés-munkás viszonyban lenni. Ez elválaszthatatlan a kultúrától, egyben azoktól a helyi és sajátos kulturális kontextusoktól amelybe a hús-vér munkások és tőkések mindig is ágyazódnak, amiért is a munkás- és a tőkésosztály nem homogén osztály – sem létében, sem tudatában.
A marxizmus kulturális fordulata Chibber olvasatában tehát végül is abban áll, hogy
a kultúra elsődleges lesz az osztályszerkezethez képest: a kultúra okságilag megelőzi az osztályszerkezetet. A stabilitás és konfliktus magyarázata nem az osztályszerkezetben rejlik, miként azt Marx állította, hanem a kultúrában, a jelentések ama hálójában, amelybe bele vagyunk vetve, bele vagyunk szőve, és amelyet mi magunk szövünk.
Nem lehet, tévedés úgy olvasni a marxizmus kulturális fordulatát, hogy amit Marx fejéről a talpára állított, azt a kulturális fordulat visszaállítja a fejére, avagy hogy ami Marxnál alap volt, abból most felépítmény lett, ugyanis a kultúra nem csupán jelentések hálója, hanem egyben életmód is. Hogy tőkésnek és munkásnak lenni mit jelent, az nem csupán jelentésadó műveletek eredménye, hanem gyakorlatoké is.
Nem lehet, tévedés tehát azt mondani, hogy a kulturalista marxizmus idealista, a klasszikus marxizmus meg materialista, vagyis nem lehet, tévedés az idealizmus és materializmus hagyományos fogalompárjával leírni a kulturális fordulat előtti és utáni marxizmust.
Chibber szerint az alapvető kérdés az, hogy mit tud kezdeni a kulturalista marxizmus a kapitalizmus könyörtelen logikájának globálissá válásával. Ha azt mondja is, hogy ahány kultúra, annyi kapitalizmus, azt aligha tagadhatja, hogy van valami ugyanaz ebben a sokféleségben, van valami, ami a kapitalizmust azzá teszi, ami, és aminek a kapitalizmus fönnmaradását, szilárdságát köszönheti. De mi lenne ez a valami? Akármi is legyen, egy biztos, a marxisták nem tehetnek úgy, mintha a kulturális fordulat nem történt volna: nem térhetnek vissza oda, hogy az osztályszerkezet határoz meg mindent; nem mondhatják, hogy kultúra – életmód vagy gyakorlat – nélkül lehetséges tőkésnek és munkásnak lenni, azzá válni. De akkor hogyan tulajdoníthatnak a kapitalista rendszer stabilitásának magyarázatában elsődlegességet, fönnmaradásában meghatározó szerepet az osztályszerkezetnek a kultúrával szemben?
Erre a kérdésre válasz Chibber The Class Matrix: Social Theory After the Cultural Turn című könyve, az abban kidolgozott osztályszerkezet-elmélet és osztályképződés-elmélet, mely nem kívánja semmibe venni a kulturális fordulatot, tagadni a jelentéskonstrukciók jelentőségét, de egyben vissza akar térni ahhoz a materializmushoz, amely az osztályszerkezetnek tulajdonít elsődlegességet a kapitalizmus stabilitásának magyarázatában, meghatározó szerepet a kapitalizmus fönnmaradásában. Legfőbb állítása, hogy
a kapitalizmus az osztályszerkezet újratermelése, azaz ama megosztottság és viszony újratermelése révén tartja fönn magát, amely lényegi a kapitalista rendszerben, és amely azok között áll fönn, akik a termelőeszközöket birtokolják, ellenőrzésük-irányításuk alatt tartják, és akik nem.
Chibber könyvében először is azt szeretné megmutatni, hogy egyszerre állíthatjuk, hogy minden társadalmi viszony kultúrával (jelentéssel) átitatott, és utasíthatjuk el azt a belőle levont következtetést, hogy az előbbi oksági értelemben az utóbbi függvénye. A társadalmi osztály sajátossága, hogy ez az egyetlen társadalmi viszony, amely közvetlenül hat résztvevőinek anyagi létére: életük fönntartására. Éppen ezért az osztályviszony, nem pedig a kultúra készteti- kényszeríti az embereket arra, hogy tanulják meg és tegyék magukévá mindazt, ami az osztálystruktúrában lenni (munkásnak lenni, tőkésnek lenni) megkövetel; az őket cselekvéseikben és viselkedéseikben orientáló jelentéseket strukturális pozíciójukhoz kell igazítani, ahhoz, amit a strukturális pozíció megkövetel, s ami egyben életük fönntartásának föltétele. A kényszert itt tehát nem más, mint maga a struktúra gyakorolja; ez az, ami miatt, aminek okán az ágensek bizonyos cselekvés- és viselkedésorientáló jelentéseket magukévá tesznek, elsajátítanak: olyanokat, amilyeneket az osztályszerkezet mint életük fönntartásának feltétele megkövetel.
Az osztályszerkezet oksági hatása tehát kultúrafüggetlen, a kapitalista rendszer fönnmaradásában a társadalmi struktúra szerepe elsődleges a kultúrához képest.
Chibber másodszor azt szeretné megmutatni, hogy az osztályképződés nagyon is kultúrafüggő. Marx szerint az osztályszerkezet (munkás-tőkés viszony mint kizsákmányoló viszony) generál érdekellentétet, osztályharcot, és szüli meg az osztályt mint kollektív ágenst. Ma azonban egyetlen strukturalista-marxista osztályelmélet sem állíthatja az osztályharc és az osztály mint kollektív ágens létrejöttének szükségszerűségét, csak bizonytalanságát és esetlegességét. A kapitalizmus, annak osztályszerkezete valóban érdekellentétet generál, a kizsákmányoltakat valóban harcra készteti kizsákmányolóik ellen, minként azt Marx állította, de ez a harc inkább egyéni, semmint közös, együttes harc, mert az a racionális. Hogy az individuális cselekvőkből és harcból kollektív harc legyen, ahhoz a szolidaritás kultúrája szükséges, az osztályszerkezetben azonban nincs semmi, ami garantálná ennek létrejöttét, azt tehát meg kell teremteni. Az osztályszerkezet, annak kényszerítő ereje nem függ az egyének identifikációjától, az osztályképződés ellenben nagyon is függ attól, hogyan identifikálják magukat a munkások; míg az előbbi kultúrafüggetlen, az utóbbi nagyon is kultúrafüggő.
Harmadszor, Chibber megválaszolja a kérdést, hogy hogyan képes a kapitalizmus fönnmaradni, minek köszönheti a kapitalista rendszer kultúrákon átívelő stabilitását. Nem kétséges, a kapitalizmus képes a munkások beleegyezését, jóváhagyását biztosítani, hiszen e nélkül nem maradhatna fönn. Tévedés azonban, hogy a beleegyezés felelőse a kultúra vagy az ideológia, hogy a jóváhagyás a szocializáción vagy manipuláción alapul. Nem azon, hanem anyagi húsba-életbe vágó érdekeken; nem ideológiai nyomás vagy agymosás éri el, hogy a munkások elfogadják a rendszert, csinálják azt, amit az osztályszerkezetben elfoglalt osztálypozíciójuk megkövetel, hanem az, hogy így tudják életüket, létüket fönntartani. Mégsem a belegyezés, hanem
a belenyugvás a kapitalizmus fönnmaradásának elsődleges forrása, amely abból fakad, hogy a munkások (sem) látják a valóságos lehetőségét a kapitalista rendszer megváltoztatásának, amiért is az egyetlen ésszerű opció számukra a megbékélés, az elfogadás – ez az ő rózsájuk a jelen keresztjében.
Chibber szerint a kapitalizmus stabilitásának legfőbb forrása tehát végül is nem más, mint az osztályszerkezet. Nem ideológia okán fogadják el, békélnek meg, kerülnek összhangba vele a munkások (is), hanem „a gazdasági viszonyok néma kényszere” miatt. A osztályszerkezet ereje, kauzális relevanciája nem abban áll, hogy az aktorokból automatákat csinál, hanem inkább abban, hogy arra hat, hogy miként látják és nem látják ésszerűnek a dolgok menetébe beavatkozni; nem azért avatkoznak be úgy, ahogy: egyénileg és nem rendszerellenesen, mert elnyomja vagy megsemmisíti cselekvőképességüket a struktúra, átmossa vagy kimossa agyukat az ideológia, hanem azért, mert az életük újratermelését biztosító osztályszerkezet okán így ésszerű.
Az osztályszerkezet és vele a kapitalizmus nem azért marad fönn, mert kiöli az ágensekből az ágenciát, hanem leginkább azért, mert nyomós és erős indokokkal szolgál, hogy szabályai szerint játszanak.
[Képek forrása: pixabay.com]
Ajánlott olvasmányok:
Éber Márk Áron: A dolgozók hatalmának újjászervezéséért. Osztályszerkezet-elemzés és munkásosztály-politika Vivek Chibber felfogásában. Eszmélet 141. (2024), 14–36. (A folyóirat könyvtárunkban olvasható.)
Wright, Erik Olin: Miért fontos az osztály? Interjú Erik Olin Wrighttal. Eszmélet 114. (2017), 9–32. (A folyóirat e száma könyvtárunkban vagy online olvasható.)
Wright, Erik Olin: Understanding Class. (Helyben olvasható könyvtárunkban.)
Szalai Miklós: A munkásosztály marxista fogalmai. Történeti áttekintés. Múltunk 2007/2, 105–123. (A folyóirat e száma könyvtárunkban vagy online olvasható.)
