Az információ hasznáról és káráról az élet szempontjából – erről szól Cass R. Sunstein Too Much Information: Understanding What You Don’t Want to Know című könyve. Amellett érvel, hogy a túl sok és a túl kevés információ egyaránt káros, nem cselekvőképességünk gyarapítása, hanem jóllétünk szempontjából. Az információ hasznáról és káráról az élet szempontjából így annyit tesz: az információ értékéről az élet habos oldalának szempontjából.
Sunstein kiinduló kérdése egyszerű: mikor követelheti meg a kormányzat állami és nem állami szervezetektől, hogy közöljenek információkat? Válasza rá ugyancsak egyszerű: akkor, ha az információ jelentős mértékben jobbá teheti az emberek életét, ha birtokában például jobb döntést hozhatnak az emberek egészségüket, pénzügyeiket vagy időfelhasználásukat illetően. Az információ tehát úgy teheti jobbá az emberek életét, hogy tág értelemben véve boldogabbá teszi őket, megadja nekik a jó élet lehetőségét. Számos információ azonban sehogyan sem teszi jobbá az emberek életét, nem teszi őket boldogabbá. Van, hogy az információ haszontalan, van, hogy rossz döntésekhez vezet, van, hogy elszomorít, kétségbe ejt, kilátástalanságba kerget.
Éppen ezért szükséges rákérdezni az információ értékére jólétünk vagy boldogságunk szempontjából, nélkülözhetetlen megvizsgálni hatását az emberi életre. Sokan viszont más módon gondolkodnak az információ értékéről. Egyesek az ismerethez, tudáshoz való jog elsődlegességét hangsúlyozzák, függetlenül attól, hogy az emberek élnek-e, kezdenek-e e jogukkal bármit is. Mások a személyes autonómia elsődlegességét, azt állítva, hogy az információ szabadabbá tesz, még ha életünket nem is teszi jobbá, nem is tesz minket boldoggá. Sunstein mind a kettőt elveti, és amellett érvel, hogy az emberi jólétet kell középpontba állítani, annak szempontjából kell az információ értékre, hasznára és kárára rákérdezni.
Hogy a kiinduló kérdésére (milyen információkat kell(ene) közölniük kereskedőknek a vásárlókkal, munkadóknak a munkavállalókkal, iskoláknak a tanulókkal, cégeknek a befektetőkkel, orvosoknak a betegekkel, és így tovább) választ adhassunk, ahhoz Sunstein szerint szükséges föltenni egy alapvetőbb kérdést. Azt, hogy
az embereknek mit és mennyit kell akarniuk tudni, és hogy tudni akarásukkal vagy nem akarásukkal kárt okozhatnak-e maguknak és másoknak.
Az első fejezetben Sunstein azt járja körbe, hogy miért akarhatnak az emberek tudni, miért lehetnek közömbösek, és miért nem akarhatnak tudni. Hogy tudni akarnak, annak Sunstein szerint általában két oka van. Az egyik az, hogy az információ pozitív érzéseket (öröm, élvezet, meglepetés, ámulat, megkönnyebbülés) vált ki. A másik az, hogy az információ lehetővé teszi, hogy azt tegyük, amit tenni akarunk, oda menjünk, ahová menni akarunk, azt válasszuk, amit választani akarunk, elkerüljük azt, amit elkerülni akarunk. Annak pedig, hogy az emberek nem akarnak tudni, Sunstein szerint ugyancsak két oka van. Az egyik az, hogy az információ negatív érzéseket vált ki (lehangol, nyomaszt, kétségbe ejt, aggaszt, elcsüggeszt, frusztrál, szomorúságot, fájdalmat okoz, reménytelenségbe taszít, dühöt vált ki). Nem akarjuk tudni például, mikor hal meg házastársunk, vagy hogy tüdőrákosok vagyunk-e. A másik oka az, hogy nem akarunk olyasmit tenni, amit az információ birtokában megtennénk. Jobb nem tudni például a cég HR-eseként a meghirdetett állásainkra pályázók életkorát, hogy még önkéntelenül se különböztessük meg hátrányosan az ötven felettieket.
Az információnak van tehát, vonja le a következtetést Sunstein, hedonikus és instrumentális értéke.
A hedonikus nem egyszerűen a gyönyörre utal, hanem a pozitív érzésekre, vagyis az információ hedonikus értéke abban rejlik, hogy a jó, érdemes, értelmes élni érzését teremti meg. Az információ instrumentális értéke pedig abban, hogy birtokában olyasmit tudunk megtenni, amit nélküle nem. Például ha nem tudnánk, hogy rosszindulatú elváltozás van a tüdőnkben, nem tehetnénk meg azt, amit ezen információ birtokában megtehetünk a biztos halál elkerülése érdekében.
Mármost egy-egy információnak lehet egyszerre instrumentális és hedonikus értéke, lehet, hogy az előbbi pozitív, az utóbbi negatív, vagy fordítva, lehet, hogy mindkettő pozitív vagy negatív. A lényeg azonban az, hogy az információ értékét, legyen szó akár az instrumentálisról, akár a hedonikusról, végül is az adja, hogy jobb, gazdagabb, teljesebb életet tesz lehetővé; ha nem, akkor az az információ értéktelen, lényegtelen, haszontalan. Sunstein tézise az, hogy
a túl sok és a túl kevés információ egyaránt káros az élet, nevezetesen a jóllét szempontjából.
No de gyakran nem megszerezzük az információt, hanem arcunkba tolják vagy vágják, vagyis akár akarjuk, akár nem, akár tetszik, akár nem, megkapjuk. Máskor meg nem közlik velünk, eltitkolják előlünk, azaz hiába akarjuk vagy akarhatnánk megkapni, nem kapjuk meg. Éppen ezért kulcskérdés, mégpedig jólétünk szempontjából, hogy mikor követelheti meg a kormányzat állami és nem állami szervezetektől, hogy információkat közöljenek.
A második, harmadik, negyedik és ötödik fejezetben Sunstein a közlési kötelezettség kérdését állítja középpontba, abból a szempontból, hogy a közölt információ növeli-e az emberek jóllétét, vagy sem. A hetedik fejezet a túl sok / túl kevés információ problémáját más szemszögből veszi szemügyre. A kérdés, amit itt Sunstein körbejár, az az, hogy mit akarnak tudni a kormányzatok (kötelezik vagy kérik az embereket arra, hogy erről meg arról közöljenek információkat), hogy ennek a tudni akarásnak milyen következményei vannak életünket illetően. Amire Sunstein végül is jut, az ez: amire mindenekelőtt szükségünk van, az az, hogy világosan lássuk, ténylegesen mit csinál velünk (életünkkel) az információ. Ha erre a kérdésre, valamint arra fókuszálunk, hogyan adhatunk választ erre a kérdésre, akkor, véli Sunstein, képesek leszünk életünket boldogabbá, szabadabbá, hosszabbá, jobbá, teljesebbé tenni.
A Too Much Information kérdésfelvetése érdekes, elgondolkodtató, de nem igazán eredeti. Ezzel önmagában nincs semmi probléma, kivált, hogy Sunstein nem bevett módon (az információhoz való jog vagy a személyes autonómia felől) teszi vizsgálódás tárgyává az információt és annak értékét. Megállapításai viszont általában közhelyesek vagy nem túl magvasak. Díjazhatjuk, ahogyan Sunstein eljut ezekhez, az érvelését, a gondolkodásmódját, de ettől még a nem túl magvas vagy közhelyes megállapítások nem túl magvas vagy közhelyes megállapítások maradnak. Mi mást mondhatnánk, mint hogy közhelyes, ha valaki a közösségi médiáról például annyit tud mondani, mint Sunstein a hatodik fejezetben. Kérdése, hogy a közösségi média, mely rengeteg információt zúdít használóira, jobbá vagy rosszabbá teszi-e az emberek életét. Egyfelől, mondja Sunstein, tény, hogy boldogabbak lesznek, ha abbahagyják használatát, másfelől viszont nagy árat fizetnek ezzel, mert olyan információktól fosztják meg magukat, melyekre tényleg szükségük lenne, még ha azok boldogtalanná is teszik őket; van, amit tudnunk kell, akarnunk kell(ene) tudni, jóllehet nem tesz minket boldoggá. Ámde azok, akik folyamatosan használják a közösségi médiát, óriási hibát követnek el. Függőkké válhatnak. Talán nem tudják vagy akarják tudni, hogy a közösségi média milyen káros hatással van életükre. Stb. Stb. Nem igazságtartalma problémás ezeknek a megállapításoknak, bár minden bizonnyal vannak köztük vitathatók is, hanem az, hogy ezek nem csupán nem túl magvasak, hanem bizony közhelyek – azok voltak már 2020-ban is.
Egyvalamit biztos tanulhatunk Sunstein könyvéből: azt, hogy hogyan termelhetjük újra közhelyeinket.
Aki elolvassa a Too Much Informationt, az leginkább erről szerezhet gondolkodói tapasztalatokat.
[Képek forrása: pixabax.com]
Ajánlott olvasmányok:
Kennerly Michele – Frederick, Samuel – Abel, Jonathan E. (szerk.): Information. Keywords. (Online könyvtárunkból letölthető.)
Miller, Vincent: Understanding Digital Culture. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)
Dolata, Ulrich – Schrape, Jan-Felix (szerk.): Internet, Big Data und digitale Plattformen. Politische Ökonomie – Kommunikation – Regulierung. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)
Chayko, Mary: Superconnected. The Internet, Digital Media, and Techno-Social Life.(Könyvtárunkból kölcsönözhető.)
