Térjünk vissza Axel Honneth eredeti elgondolásához, mely szerint az elismeréselmélet mint kritikai elmélet az igazságtalanság tapasztalatának fenomenológiai analízisében ver gyökeret – ez Emmanuel Renault The Experience of Injustice: A Theory of Recognition című, az elismeréselmélet újragondolását célul kitűző könyve egy mondatban.
Az 1990-es évek második felében a társadalomkritika újjáéledése párhuzamosan zajlott az új társadalmi mozgalmak szárba szökkenésével. Az uralkodó politikai filozófiát ekkortájt a liberalizmus és kommunitarizmus vitája uralta. Axel Honneth erőteljesen szembehelyezkedett ezzel a politikai filozófiával és az azon belül zajló családi vitával. A társadalmi konfliktusokból indult ki, és kidolgozta az elismeréselméletet, amellyel visszatért a kritikai elmélet eredeti programjához, újraélesztette a társadalomkritikát, egyúttal az uralkodó normatív politikai filozófia kritikáját adta.
Ehhez az út Renault olvasata szerint egyrészt azzal nyílt meg Honneth számára, hogy magáévá tette az új társadalmi mozgalmak politikai nézőpontját, akcióikat pedig az elszenvedett erőszakkal, jogfosztással és a megvetéssel szembeni, az elismerés megtagadása által ösztönzött és az elismerésért folytatott harcként írta le. Másrészt azzal, hogy az uralkodó normatív politikai filozófia központi, a jó élet és az igazságosság kérdését Honneth a „negatív társadalmi tapasztalatok” felől közelítette meg.
Az elismerés megtagadásának tapasztalati valósága (negatív társadalmi tapasztalatok) és eme valóság megváltoztatására irányuló cselekedetek (harcok az elismerésért) adják a honnethi kritikai elmélet alapját és vezérfonalát.
Honneth eredetileg nem az elismerési formákból indult ki, hanem az elismerés negatív formáiból, mondván, hogy közvetlenül nem, csakis közvetetten, negatív tapasztalatok elemzésén keresztül dolgozható ki az elismerés és formáinak elmélete. Honneth eredetileg tehát olyan jelenségekből indult ki, melyet a hétköznapi emberek zavaróként, bántóként, sértőként, megalázóként, megrázóként, felforgatóként tapasztalnak – azaz a mindennapi negatív tapasztalatokból, melyek az „igazságtalanság legelső”, avagy az „önmagunkhoz való viszonyulás torzulásának [alapvető] tapasztalatai”. E tapasztalatok szerkezetének feltárása, nem pedig a moralitás egy eszméjének vagy az igazságosság elveinek kidolgozása biztosíthatja Honneth eredeti elgondolása szerint a kritikai elmélet normatív bázisát.
Vissza tehát a negatív tapasztalatokhoz, az igazságtalanság tényleges-valóságos tapasztalataihoz,
melyek sokkal gazdagabbak morális, normatív szempontból, mint amit az egyének/csoportok e sérelmek által táplált és megszüntetésükért folyó harcaikban explicit módon kifejezésre juttatnak vagy tudnak juttatni!
E tapasztalatok szerkezetének egyik kulcsösszetevője az elismerésre vonatkozó elvárások, amiért is a sérelmek az elismerés megtagadásából fakadó sérelmek, felszámolásukért folytatott harcok pedig az elismerésért folytatott harcok. Honneth szerint tehát az elismerésre vonatkozó elvárások visznek életet, mozgást, viszályt, harcot a társadalmi viszonyokba. A negatív tapasztalatok szerkezetét – „a társadalmi konfliktusok morális grammatikája” – az elvárt elismerés megtagadásából fakadó sérelem, az elismerés kivívásáért folyó harc és a kivívott-biztosított elismerés közötti összefüggés teszi ki.
Ebből Renault szerint legalább három következtetés adódik:
- Az elismerésre vonatkozó elvárásokat nem szükséges a jó társadalmi élet normatív vagy kvázi-transzcendentális feltételeként fölfogni, hanem elégséges olyanokként, amelyek némán, hallgatólagosan strukturálják a társadalmi tapasztalatokat, és amelyek kifejezetté az őket arcul csapó helyzetekben válnak.
- A negatív társadalmi tapasztalatok normatív szempontból gazdagabbak, mint amit a rendelkezésünkre álló, készen talált, bevett, elfogadott, intézményesült morális szótárunkkal ki lehet fejezni. Ezek a társadalmi tapasztalatok éppen ezért alkalmasak arra, hogy a morális szótárunk kritikája és megújítása bázisául szolgáljanak. Normatív tartalmuk kibontása, kifejtése azonban nem lehet egyenlő a morális common sense explicitté tételével, mert így pont a bennük lévő, a kritikai elmélet szempontjából felbecsülhetetlen értékű normatív többlet megy veszendőbe.
- Az elismeréselméletnek többarcúnak kell lennie. Egyrészt egy olyan fenomenológiának, amely ezeket a negatív tapasztalatokat a maguk összetettségében képes leírni, azonosítva azokat az intézményi struktúrákat és társadalmi folyamatokat, melyek magyarázzák az elismerésre vonatkozó elvárások nem teljesülését, egyszersmind azokat az inter- és intraszubjektív folyamatokat, melyek reakciók erre – vagyis egy olyan fenomenológiának kell az elismerés elméletének lennie, amely nem művelhető sem egy pszichológiai-szociálpszichológiai elmélet, sem egy társadalomelmélet nélkül. Másrészt dialektikának kell lennie, minthogy az elismerésért vívott harcok elválaszthatatlanok a negáció (igazságtalanság) negációjától (igazságtalanság felszámolásától). Az igazságtalanság tapasztalata felől megragadni az igazságosság fogalmát így egyenlő azzal, hogy azt lényegileg politikai és felszabadító – elismerés megtagadását létrehozó-fönntartó viszonyok és folyamatok megszüntetésére irányuló – fogalomként ragadjuk meg; egyúttal lényegileg vitatottként is, minthogy nincs szükségszerű, előre elrendezett összhang az igazságtalanság negatív tapasztalatai, azok kifejezései és a harc céljaként kijelölt igazságosság meghatározásai között.
Honneth azonban a 2000-es évektől kezdve, állítja Renault, hátat fordított eredeti programjának:
feladta a negatív tapasztalatok elsődlegességének módszertani elvét, az elismerés negatív tapasztalatokat strukturáló normáiból pedig olyan normatív elvek lettek, amelyek a modern társadalomban többé-kevésbé intézményesültek, és a jó élet, az igazságosság és a társadalmi integráció feltételeit képezik.
Az elismerés eredeti honnethi elméletből így „a modernség befejezetlen projektjének” elmélete lesz, melynek egyik csúcsteljesítménye a Das Recht der Freiheit (Freedom’s Right).
Honneth maga úgy látta, hogy az elismerés elméletének mint kritikai elméletnek a kidolgozása megköveteli a „módszertani negativizmus” föladását. Renault ezzel szemben úgy látja, hogy Honneth anélkül fordított hátat eredeti programjának, hogy kimerítette volna annak lehetőségeit.
A The Experience of Injustice visszatérés Honneth eredeti programjához, hogy – kitartva a negatív tapasztalatok elsődlegességnek módszertani elve mellett – megújítsa az elismerés elméletét.
Ennek az elismeréselméletnek három fő tézise a következő:
(1) Az elismerés megtagadásából fakadó tapasztalatok az igazságtalanság tapasztalatai, vagyis az igazságtalanság nem más, mint az elismerés megtagadása. Az elismeréselméletnek az a feladata, hogy
leírja az elismerés megtagadásából, avagy az igazságtalanság elszenvedéséből fakadó társadalmi tapasztalatokat a maguk összetettségében, és kibontsa azok normatív-morális tartalmát.
(2) Az igazságtalanság tapasztalata egyrészt az igazságtalanság érzése, mely bizonyos normatív elvárások nem teljesüléséből fakad; másrészt gyakorlati reakció az igazságtalanság elszenvedésére; harmadrészt kognitív folyamat (pl. a helyzet leírása, elemzése, a megfelelő válasz keresése, kitalálása). Mármost az igazságtalanság elszenvedése nem szükségképp jár együtt az igazságtalanság érzésével, és nem szükségképp vezet az azzal szembeszegülő vagy annak felszámolására irányuló cselekvésekhez, az elismerésért vívott harcokhoz. Vezethet néma, csöndes szenvedéshez is, az igazságtalanságot meg nem feltétlenül ragadják meg elszenvedői igazságtalanságként: az igazságtalanság megélt lehet anélkül, hogy igazságtalanságként élnénk meg, Az elismeréselméletnek éppen ezért nemcsak arra kell választ adnia, hogy mi az igazságtalanság elszenvedésének oka, hanem arra is, hogy
miként lesz az igazságtalanság elszenvedéséből az igazságtalanság érzése, az igazságtalanság érzéséből pedig igazságosságért, avagy az elismerésért vívott harc.
(3) Az elismeréselmélet nem a társadalomkritika normatív megalapozására irányuló filozófiai reflexió, hanem politikai filozófia: a társadalmi igazságosság olyan elmélete, amely konfliktusközpontú politikafogalmat és politikafölfogást implikál, és amely
a negatív tapasztalatokat, az elismerés megtagadásának, avagy az igazságtalanság elszenvedésének tapasztalatait nem írhatja le anélkül, hogy bevett, intézményesült morális-politikai szótárunkat meg ne újítaná.
[Képek forrása: pixabay.com]
Ajánlott olvasmányok:
Renault, Emmanuel: Social suffering: Sociology, Psychology, Politics. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)
Némedi Dénes: Axel Honneth – elismerés és megvetés. In Némedi Dénes: Szociológiai és társadalomelméleti tanulmányok, 268–283. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)
Zurn, Christopher: Axel Honneth. A Critical Theory of the Social. (Könyvtárunkban helyben olvasható.)
Schmitz, Volker (szerk.): Axel Honneth and the Critical Theory of Recognition. (Könyvtárunkból kölcsönözhető.)
Ullmann Tamás: Az elismeréselméletek kontextusai és rejtett problémái. In Replika 92–93 (2015), 39–50.
+ Axel Honneth könyvtárunkban hozzáférhető írásai
