Erőszakkal vagy erőszakmentesen? – ez itt a kérdés. Erica Chenoweth Civil Resistance című könyvét ajánljuk, mely azt gyűjti egybe és járja körbe, amit a polgári ellenállásról „mindenkinek tudnia kell”.
Hogy tehát mi is az a polgári ellenállás, és mi nem az? Mit nevezünk polgári ellenállásnak, mit nem? Miért épp polgári ellenállásnak nevezzük, nem pedig másképp? Mitől sikeres a polgári ellenállás? Hogyan idéz elő, ér el változást? Mi a különbség a polgári ellenállás és tiltakozás, a polgári ellenállás és polgári engedetlenség között? Milyen szerepet játszik a művészet, a zene meg a humor a polgári ellenállásban? Hogyan definiálható az erőszakmentes akció? Mások tulajdonának megsemmisítése vagy szétrombolása erőszakmentes akció? A hackerizmus nevezhető polgári ellenállásnak? És az éhségsztrájk meg a önsértés különböző módjai? Hogyan viszonyul a polgári ellenállás a polgárisághoz? Mi a különbség a polgári ellenállás és a társadalmi mozgalom között? Fair dolog-e elvárni, hogy az elnyomottak a polgári ellenállás erőszakmentes módját válasszák elnyomókkal szembeni harcukban? Mi teszi sikeressé, hatékonnyá, hatóerőssé a polgári ellenállást? Hogyan érinti a közösségi média és digitális technológia az erőszakmentes ellenállást? Mit jelent a demokráciára nézvést, hogy 3,5%-nyi kisebbség (ennyi minimum szükséges, illetve már elégséges lehet a polgári ellenállás sikeréhez) el tudja kergetni a kormányzatot? Egy kisebbség zsarnokságát? Szükséges-e, nélkülözhetetlen-e a karizmatikus vezető? A polgári ellenállás, kivált az erőszakmentes csak liberális demokráciákban működik? Lehet-e és hogyan lehet sikeres a polgári ellenállás a régóta fönnálló, szilárd elnyomó rendszerekkel szemben? Sikeres lehet-e a polgári ellenállás mélyen megosztott társadalmakban is? Sikeres lehet-e nemzetközi támogatás nélkül is? Vannak olyan helyzetek, amikor az erőszakmentes polgári ellenállás lehetetlen, csak az erőszakos lehetséges? Fegyverek nélkül nem lehet sikeres a polgári ellenállás a népirtó rezsimekkel szemben? Erőszakmentes polgári ellenállási kampányok a brutális zsarnokokkal szemben is lehetnek hatékonyak? Volt egyáltalán tiszta, mindenféle erőszaktól mentes polgári ellenállás? Az erőszakkal kezdődő polgári ellenállás átváltozhat erőszakmentessé? Az erőszakmentes polgári ellenállás is erőszakkal jár? A járulékos erőszak elkerülhetetlen? Miként hat a megtorlás az erőszakmentes polgári ellenállásra? És a nem kormányzati csoportok erőszakos akciói? Mi az az „okos elnyomás [smart repression]”? Hogyan, miféle módon és eszközökkel tudja ezzel az elnyomással szemben sikeresen és hatékonyan fölvenni a harcot a polgári ellenállás? Van egyáltalán jövője a polgári ellenállásnak a mai „okos” autoriter rezsimekkel szemben?
Ezekre és még sok más kérdésre ad választ Chenoweth kb. 250 oldalas könyve. Nem kevés tehát az, amit Chenoweth szerint a polgári ellenállásról mindenkinek tudnia kell, úgyhogy mi most ebből a sok mindenből csak két dolgot emelünk ki, hogy elejét vegyük pár esetleges, polgári ellenállással kapcsolatos illúziónak.
(1) Ha polgári ellenállásról beszélünk, a „polgári” jelentése nem az, hogy békés, barátságos, illedelmes, udvarias, tisztelettudó, comme il faut, az „erőszakmentesség” pedig nem azonos a semmitevéssel, passzivitással, csöndes beletörődéssel.
A polgári ellenállás ugyanis csak annyiban békés, amennyiben nem alkalmaz erőszakot, egyébként egyáltalán nem az.
Merthogy nem a társadalmi rend, béke és nyugalom megőrzésére, a dolgok zavartalan működésének fönntartására törekszik, hanem ellenszegül, szembeszegül, bomlaszt, nyomást gyakorol, konfrontálódik, provokál, konfliktust generál, fölforgat, aláás – nem öncélúan, hanem azért, hogy a fönnálló rendre/hatalomra hatást, nyomást gyakoroljon, kizökkentse, megzavarja, megváltoztassa/elkergesse.
(2) Számos történelmi példa azt sugallja: az erőszak az egyetlen módja annak, hogy hatásosan szembeszegüljünk a fönnálló-elnyomó hatalommal/rendszerrel. Ilyen példa a francia forradalom, az algériai forradalom, a kínai forradalom, a vietnámi háború, a szovjet–afgán háború. Az emberek tehát – szól a példák sugallta tanulság – azért élnek az erőszak eszközével, mert az működik és hatásos, gyors és megbízható eszköz a fönnálló megtörésére és megváltoztatására. Emiatt jogosnak és megalapozottnak tűnik a szkepszis az erőszakmentes ellenállás hatóképességét, hatóerejét illetően, mely szkepszis három tételmondatban összefoglalva így szól: (a) Az erőszakmentes ellenállás erőtlen, gyönge, puhány és hatástalan. (b) Az erőszakmentes ellenállás tehetetlen az extrém módon igazságtalan és elnyomó hatalommal szemben. (c) Az erőszakmentesség marginális csoportok számára és extrém egyenlőtlen erőviszonyok esetében nem opció.
Vannak azonban olyan történelmi példák, amelyek ezzel szemben azt sugallják: az erőszakmentes polgári ellenállás van olyan hatásos, sőt olykor hatásosabb, mint az erőszakos, az előbbi olyasmit tud elérni, amit az utóbbi nem. Ilyen példa a szerbiai „buldózerforradalom” (2000), a grúziai „rózsás forradalom” (2003), az ukrajnai „narancsos forradalom” (2004), a kirgíziai „tulipános forradalom” (2005), a lengyel Szolidaritás vagy az amerikai polgárjogi mozgalom.
Kivételek lennének? Sikerük döntően tényleg erőszakmentességüknek köszönhető, nem inkább más tényezőkkel magyarázható, például a fönnálló hatalom meggyengülésével/gyengeségével, külső, nemzetközi támogatással vagy a politikai viselkedést prediszponáló társadalmi-történelmi múlttal?
Hogy ezekre a kérdésre megalapozott választ adhassunk, ahhoz szisztematikusan szemügyre kell vennünk a népi-politikai megmozdulások történetét és tanulmányoznunk az eseteket. Így tett Chenoweth (is), és arra az eredményre jutott: 1900 és 2019 között a nem erőszakos mozgalmak több mint fele, az erőszakosaknak viszont csak a negyede lett sikeres. Ezen, mármint a sikerességen azt érti, hogy a mozgalmak polgárok kormányzatot döntenek meg vagy területi függetlenséget vívnak ki, erőszakon pedig azt, hogy egy cselekvés másoknak (fegyverekkel vagy nem fegyverekkel, gépkarabéllyal vagy kővel, kézzel vagy lábbal) fizikai fájdalmat, sértést, kárt okoz (üt, eltapos, nekimegy, ostromol, rohamoz, támad, öl, megsemmisít), vagy azzal fenyeget, hogy ilyesmit tesz.
Ezek szerint az erőszak fizikai-testi és testre irányul, a térfoglalás, térlezárás és vele a testek kizárása, mozgásának korlátozása, akadályozása nem erőszak, de mások tulajdonának megszállása, szétrombolása vagy megsemmisítése sem az, hacsak a tulajdon nincs a fizikai testben vagy testen.
Vannak, akik erre csóválják a fejüket, de ha elfogadjuk az erőszak e meghatározását, és a sikerét, és összegyűjtjük s szemügyre vesszük a népi-politikai ellenállási mozgalmakat, akkor Chenoweth szerint arra jutunk: az erőszakmentes forradalmi mozgalmak sokkal gyakrabban sikeresek, mint az erőszakosak. Ám 2010 után a helyzet kicsit megváltozott: 2020-ig bezárólag több nem erőszakos forradalmi megmozdulás zajlott szerte a világban, mint a dokumentált történelem bármely más periódusában, összességében véve viszont kevésbé hatékonyak, mint a 2010 előttiek. A helyzet tehát némileg paradox: miközben az erőszakmentes polgári ellenállás a legelterjedtebb formája a forradalmi megmozdulásoknak, hatékonyságuk csökkent. Ennek magyarázata Chenoweth többek között az, hogy
a kormányzatok szofisztikáltabb módszereket találtak ki a status quo védelmére, a polgári ellenállás megszelídítésére, leszerelésére, elfojtására.
Mit tudtak-tudnak erre a polgári ellenállási mozgalmak válaszolni? Chenoweth nem akarja megmondani, hogyan kell ma csinálni és sikerre vinni a polgári ellenállást, mert erre szerinte legjobban azok tudnak választ adni, akik benne vannak, akik csinálják.
A Civil Resistance tehát nem kézikönyv,
nem útmutató a polgári fegyverforgatáshoz, nem harci kiskáté, nem receptkönyv a sikerhez,
„csupán” azt mondja el, amit szerzője szerint ma mindenkinek tudnia kell a polgári ellenállásról, erősségeiről és gyengeségeiről, lehetőségeiről és korlátairól, dilemmáiról, valamint a politikai cselekvés eme régi-új formáját övező polémiáról. No meg arról a kérdésről, ami az okos autokráciák vagy diktatúrák korában legalább annyira kínzó, mint korábban: erőszakkal vagy erőszakmentesen?
[Képek forrása: pixabay.com]
Ajánlott olvasmányok:
Misetics Bálint (szerk.): Polgári engedetlenség és erőszakmentes ellenállás (könyvtárunkból kölcsönözhető)
Roberts, Sir Adam – Ash, Timothy Garton: Civil Resistance and Power Politics: The Experience of Non-violent Action from Gandhi to the Present. (Online könyvtárunkból letölthető.)
Vinthagen, Stellan: A Theory of Nonviolent Action. How Civil Resistance Works. (Online könyvtárunkból letölthető.)
