Társadalomtudományi Programajánló

Az iráni konfliktus geopolitikája: előzmények, erőviszonyok és globális következmények

Az iráni konfliktus geopolitikája: előzmények, erőviszonyok és globális következmények

Szakkollégiumunkban fontosnak tartjuk, hogy a globális politikai eseményekről ne csupán a hírekből tájékozódjunk, hanem mélyebben is megértsük azok hátterét és összefüggéseit. Ennek jegyében beszélgetést szervezünk, ahol meghívott szakértőink, Sárközy Miklós és Baranyi Tamás segítenek majd eligazodni az iráni háború komplex kérdéseiben.
A beszélgetés során szó lesz az iráni–izraeli és iráni–amerikai konfliktus gyökereiről, valamint a háború belpolitikai vonatkozásairól az érintett országokban. Áttekintjük a konfliktusban az erőviszonyokat, az erőforrásokat és az alkalmazott stratégiákat. Emellett kitérünk a konfliktus tágabb nemzetközi következményeire: hogyan hat a háború a globális erőviszonyokra, például az ukrajnai háborúra vagy az amerikai–kínai viszonyra. Végül szó lesz a lehetséges jövőbeli forgatókönyvekről is – többek között a rezsimváltás lehetőségéről, egy katonai diktatúra kialakulásáról, a jelenlegi rendszer radikalizálódásáról vagy annak egy kompromisszumos fennmaradásáról.
📍 Helyszín: Budapesti Corvinus Egyetem C épület, földszinti előadóterem
📆 Időpont: 2026. március 23. (hétfő) 18:00
Az eseményen a részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött:
https://forms.gle/qMeHSLA6y88U57z68

Az esemény részletei: