Aki Max Weberrel kíván tartani, annak nincs vissza az akolmelegbe: nem lúgozhatja ki szociológiájából azt a kíméletlenséget, amely művelőjéből démont csinál.
Aki Max Weberrel kíván tartani, annak nincs vissza az akolmelegbe: nem lúgozhatja ki szociológiájából azt a kíméletlenséget, amely művelőjéből démont csinál.
Ha a fogyatékosság, úgy, ahogy van, társadalmi konstrukció, akkor nem lehet különbséget tenni természet és társadalom, adottság és csinálmány között, s akkor minden további nélkül dekonstruálhatjuk a fogyatékosságot.
Szöveg és interpretáció, hermeneutika és dekonstrukció? Hmmm! Diskurzuselemzés? Hmmm! Szöveg mint modell? Hmmm! Szöveg mint adat? Brrr! Egyre kevésbé, de azért mégis.
Van egy valószínűséggel kapcsolatos végzetes tévedés, amely évszázadok óta tévútra vezeti észrevétlenül a statisztikusokat és a statisztikai módszereket alkalmazó szakembereket.
Lehetséges-e keresztény szociológia? Miért ne lenne, ha lehetséges feminista vagy posztkolonialista? De mitől keresztény és mitől szociológia? Nem fából vaskarika?
Pierre Bourdieu addig marad a szociológia „klasszikusa”, amíg kiállja a kemény, de (már) nem őt izzasztó próbát: tud-e nekünk itt és most mondani valamit?
Nem kell félni, fájni fog. Nem annyira morálisan, inkább egzisztenciálisan – és nem csak a szociológusoknak. Mert a posztkoloniális pozícióból történő beavatkozás önképünket kérdőjelezi meg és ássa alá.