Hogy kutatásunk újszerű legyen, ahhoz oly nagy szeretettel kell föltrancsíroznunk tárgyát, ahogy magának készít el egy csecsemőt a kannibál.
Hogy kutatásunk újszerű legyen, ahhoz oly nagy szeretettel kell föltrancsíroznunk tárgyát, ahogy magának készít el egy csecsemőt a kannibál.
Mi van, ha nincs testi-szexuális viszony tárgyiasítás nélkül? Milyen következményekkel jár ez a tárgyiasítás feminista-kritikai elméleteire és a belőlük fakadó aszketikus szexuális etikákra nézvést?
Ha a képek lélegezni, vérezni, könnyezni nem is tudnak, de elvarázsolni, megdelejezni, rabul ejteni nagyon is. És mást is. Itt az idő, hogy szembenézzünk velük, kővé változtatni talán nem fognak.
A jazz soha nincs jelen, soha nincs itt, magát a jazzt soha senki sem látta, senki sem hallotta, mert folyton mozgásban van. Mégis jelen van, itt van, érzékeinkbe hatolóan, magával ragadóan, falakat törően.
Aki Max Weberrel kíván tartani, annak nincs vissza az akolmelegbe: nem lúgozhatja ki szociológiájából azt a kíméletlenséget, amely művelőjéből démont csinál.
Pop a zenében, pop a politikában, popzene és populizmus – tejtestvérek. Mindkettő „az emberekből” él, nélkülük mindkettő „pupilla üres foglalatban”, „tollpihék az üres ólban”: van is ilyen meg nincs is, üres is meg nem is.
Pierre Bourdieu a reflexivitást sajátos módon fogja föl és műveli, azt a szociológia mint empirikus tudomány elengedhetetlen velejárójának tekinti. Madara nem Minerva, röptét alkonyatkor megkezdő baglya, hanem a vakmerő nappali csúcsragadozó, a héja.
Mi a kritika? Miért és hogyan csináljuk? Három egyszerű kérdés, ám válaszolni rájuk nem könnyű. Már csak azért sem, mert egy magára valamit is adó kritika, kivált, ha radikális és totális, nem bújhat ki a kritika alól: művelője nem isten földije.
Saul Newman kritikai bevezetője a politikai teológiába több mint bevezetés. Ezt a többletet nem a „kritikai” adja, hanem az, hogy középpontjában a politikai teológia szekularizációval együtt járó és világunkat bejáró kísértete áll.
Lehetséges-e ma, a társadalomtudományok, köztük a marxisták kulturális fordulata után strukturalista és determinista osztályelméletet alkotni? Lehetséges-e az osztályszerkezetnek kultúrafüggetlen meghatározó szerepet tulajdonítani?
Vannak filozófusok, akik lopnak. Nem pénzt, ékszert vagy órát, hanem fogalmakat. Ilyenek az anarchia kortárs filozófusai. Tolvajok ők, kik zsákmánya az „anarchia”, áldozatuk az „anarchizmus”.
Nincs zene technológia nélkül, a zene, legyen akár klasszikus, akár populáris, elválaszthatatlanul összefonódik a technológiával. Minden zene technikai, az analóg éppúgy, mint a digitális, a hangszeres éppúgy, mint az elektronikus, az élő éppúgy, mint a felvett és lejátszott.