Ha a képek lélegezni, vérezni, könnyezni nem is tudnak, de elvarázsolni, megdelejezni, rabul ejteni nagyon is. És mást is. Itt az idő, hogy szembenézzünk velük, kővé változtatni talán nem fognak.
Ha a képek lélegezni, vérezni, könnyezni nem is tudnak, de elvarázsolni, megdelejezni, rabul ejteni nagyon is. És mást is. Itt az idő, hogy szembenézzünk velük, kővé változtatni talán nem fognak.
Harc és nász – ez a szabadság- és a tekintélyelvűség történetének mintázata. Egyszer csatáznak, aztán frigyre lépnek, majd újra csatáznak, s megint frigyre lépnek. Nem a harc vagy a nász, hanem a harc és nász az örök.
A jazz soha nincs jelen, soha nincs itt, magát a jazzt soha senki sem látta, senki sem hallotta, mert folyton mozgásban van. Mégis jelen van, itt van, érzékeinkbe hatolóan, magával ragadóan, falakat törően.
Nincs zene technológia nélkül, a zene, legyen akár klasszikus, akár populáris, elválaszthatatlanul összefonódik a technológiával. Minden zene technikai, az analóg éppúgy, mint a digitális, a hangszeres éppúgy, mint az elektronikus, az élő éppúgy, mint a felvett és lejátszott.
Íme, az autoritás egy egyszerre korszerűtlen és korszerű elemzése. Korszerűtlen, mert teljes, átfogó, kimerítő és végső akar lenni; korszerű, mert mégis képes nekünk továbbgondolnivalót adni. Például ezzel: az autoritás fogalma előfeltételezi az állam fogalmát.
A relacionalista szociológia eredetileg polemikus értelemmel bírt, áthatotta a harci szellem: nem csupán valamivel szemben lépett színre, hanem el is akarta azt találni, meg is akarta cáfolni, felül is akart kerekedni rajta. Mostanság a paradigmává válás lázában ég, miközben harci szelleme elillant.
Egy kép tart fogva minket, és nehezen szabadulunk tőle, olyannyira bevésődött kultúránkba: maguk a dolgok (valóság) helyére az árnyak (képek) léptek. Ám korunk kultúrájának ikonja mégsem Platón barlangja, hanem inkább Ovidius vagy Caravaggio Nárcisza – újrafestve.
Ha a fogyatékosság, úgy, ahogy van, társadalmi konstrukció, akkor nem lehet különbséget tenni természet és társadalom, adottság és csinálmány között, s akkor minden további nélkül dekonstruálhatjuk a fogyatékosságot.
Bourdieu-t nem kell városba vinni. Már nem lehet, különben is, ment ő magától, Párizsba… Bourdieu városban volt, és a város Bourdieu-ben.
Ami még tegnap halálos betegség, életveszélyes agyi zavar, abnormális vagy kriminális állapot, az ma cégek és pártok stratégiáinak, taktikájának, marketingjének, kampányának, kommunikációjának szerves eleme. Ez a nosztalgia.
A modern társadalom a digitalizációt megelőzően is digitális, sőt mindig is digitális volt, a társadalom tehát azelőtt digitalizálódott, hogy a digitális technológia meghódította volna.
Shoshana Zuboff megfigyelési kapitalizmusról szóló könyve most is megér egy „kattintást”, de egy „misét” is, mert amire kifut, az ma még nagyobbat „üt”.