Harc és nász – ez a szabadság- és a tekintélyelvűség történetének mintázata. Egyszer csatáznak, aztán frigyre lépnek, majd újra csatáznak, s megint frigyre lépnek. Nem a harc vagy a nász, hanem a harc és nász az örök.
Harc és nász – ez a szabadság- és a tekintélyelvűség történetének mintázata. Egyszer csatáznak, aztán frigyre lépnek, majd újra csatáznak, s megint frigyre lépnek. Nem a harc vagy a nász, hanem a harc és nász az örök.
A jazz soha nincs jelen, soha nincs itt, magát a jazzt soha senki sem látta, senki sem hallotta, mert folyton mozgásban van. Mégis jelen van, itt van, érzékeinkbe hatolóan, magával ragadóan, falakat törően.
Aki Max Weberrel kíván tartani, annak nincs vissza az akolmelegbe: nem lúgozhatja ki szociológiájából azt a kíméletlenséget, amely művelőjéből démont csinál.
Íme, az autoritás egy egyszerre korszerűtlen és korszerű elemzése. Korszerűtlen, mert teljes, átfogó, kimerítő és végső akar lenni; korszerű, mert mégis képes nekünk továbbgondolnivalót adni. Például ezzel: az autoritás fogalma előfeltételezi az állam fogalmát.
A relacionalista szociológia eredetileg polemikus értelemmel bírt, áthatotta a harci szellem: nem csupán valamivel szemben lépett színre, hanem el is akarta azt találni, meg is akarta cáfolni, felül is akart kerekedni rajta. Mostanság a paradigmává válás lázában ég, miközben harci szelleme elillant.
Egy kép tart fogva minket, és nehezen szabadulunk tőle, olyannyira bevésődött kultúránkba: maguk a dolgok (valóság) helyére az árnyak (képek) léptek. Ám korunk kultúrájának ikonja mégsem Platón barlangja, hanem inkább Ovidius vagy Caravaggio Nárcisza – újrafestve.
Ha a fogyatékosság, úgy, ahogy van, társadalmi konstrukció, akkor nem lehet különbséget tenni természet és társadalom, adottság és csinálmány között, s akkor minden további nélkül dekonstruálhatjuk a fogyatékosságot.
Bourdieu-t nem kell városba vinni. Már nem lehet, különben is, ment ő magától, Párizsba… Bourdieu városban volt, és a város Bourdieu-ben.
Ami még tegnap halálos betegség, életveszélyes agyi zavar, abnormális vagy kriminális állapot, az ma cégek és pártok stratégiáinak, taktikájának, marketingjének, kampányának, kommunikációjának szerves eleme. Ez a nosztalgia.
A modern társadalom a digitalizációt megelőzően is digitális, sőt mindig is digitális volt, a társadalom tehát azelőtt digitalizálódott, hogy a digitális technológia meghódította volna.
Shoshana Zuboff megfigyelési kapitalizmusról szóló könyve most is megér egy „kattintást”, de egy „misét” is, mert amire kifut, az ma még nagyobbat „üt”.
A gyerekek szeretik ugyanazt a mesét ezredszerre is hallani, felnőve lehet, hogy nem tudják megunni azokat az elemzéseket, melyek a jelenségeket egyre-másra a kapitalizmus alázatos szolgájaként mutatják fel.